Megvédték a magyar adópolitikát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megvédte a magyar kormánynak a bankadó fenntartására, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsának megduplázásra vonatkozó döntését Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter egy pénteki befektetői fórumon Bécsben.


Fekter kijelentette, hogy „nem helyénvaló Magyarországot ostorozni”, és egyben „érdekesnek” nevezte a magyar adópolitikát. A pénzügyminiszter elmondta: idővel elválik, hogy a Magyarországon alkalmazott modell, amely alacsony jövedelemadót és magas pénzügyi tranzakciós adókat alkalmaz, inkább vonzani fogja vagy elriasztja a befektetőket.

Fekter azt követően beszélt, hogy osztrák banki vezetők az eseményen árulással vádolták a magyar kormányt, amiért az visszatáncolt korábbi ígéretétől, hogy megfelezi 2013-tól a banki különadót.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Bécsben találkozott az osztrák és bajor pénzügyminiszterrel, ahol jelezte, hogy a magyar kormány szándékában áll 2014-ben megfelezni a pénzügyi szolgáltatókra kivetett különadót.

Matolcsy György szerdán jelentette be a kormány döntését, hogy – 367 milliárd forintos költségvetési kiigazítási programjának keretében – mégsem felezik meg 2013-ban a bankokra kivetett különadót és megduplázza, két ezrelékre emelik a tranzakciós illeték kulcsát. Decemberben a kormány a Bankszövetséggel kötött megállapodásban még a bankadó fokozatos csökkentésére tett ígéretet, míg Orbán Viktor miniszterelnök egy nyári bécsi hivatalos látogatáson úgy fogalmazott, hogy elképzelhető, hogy a különadót teljes egészében kivezetik 2013-ban.

A nemzetgazdasági miniszter szerdán a pótlólagos intézkedéseket azzal magyarázta, hogy a két héttel korában bejelentett 397 milliárd forintos egyenlegjavító programot nem találta elégségesnek az Európai Bizottság a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány jövő évi teljesítéséhez.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.