Menekülő, csuklyás csempészt fogott a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Menekülő, a fején csuklyát viselő, pénzügyőrre támadó cigarettacsempészt fogtak el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kérsemjén térségében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) térségi vám- és pénzügyőri igazgatóságának sajtóreferense.


Dávid Zoltán százados elmondta, a férfi autójában 17 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigaretta volt, ellene az orgazdaság mellett hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárást indítottak.

A csempész autóját közúti ellenőrzésre akarták megállítani a napokban. Amikor a jármű mellé értek a pénzügyőrök, látták, hogy a sofőr a fején csuklyát, a kezén fekete kesztyűt visel, a kocsija pedig tele van fekete fóliás csomagokkal.

A jelzésre a férfi lassított autójával, az út szélén megállást színlelt, majd nagy gázt adva továbbhajtott. A pénzügyőrök üldözőbe vették a kocsit, amelynek vezetője később letért az útról egy szántóföldre, ott próbált továbbmenni, majd kiugrott a járműből és futva menekült. Az egyik pénzügyőr utána futott, a csuklyáját közben eldobó csempész menekülés közben többször hátraütött, az arcán és állán el is találta üldözőjét, könnyű sérüléseket okozva. A férfit végül megbilincselték és előállították.

Áfa kalauz

A pénzügyőrök a férfi terepjárójában 15 ezer doboz csempészett cigarettát, továbbá lámpákat, féklámpa- és rendszámtábla-világítást közvetlenül kezelhető kapcsolókat találtak. A jármű utasterében a csempész nagy mennyiségű borsot szórt szét, feltehetően azért, hogy lebukási veszély esetén megtévessze a cigarettakereső vagy nyomkövető kutyákat.

A dohányárut és a gépkocsit a pénzügyőrök lefoglalták, a férfi ellen pedig a NAV, illetve a hivatalos személy elleni erőszak miatt a rendőrség indított eljárást.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.