NAV: egyre szabálykövetőbbek a balatoni vállalkozások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly minden hatodik, idén már csak minden hetedik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a NAV munkatársai.

Az adóhivatal szerdai közleménye szerint nyáron a balatoni forgalom újra felélénkült, a NAV júliusban és augusztusban a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat, a nyárhoz kapcsolódó szolgáltatásokat és a szálláshelyeket ellenőrizte. A revizorok egyebek mellett a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályos használatát és a készpénzkészlet kezelését vizsgálták, több mint 4000 alkalommal.

A NAV kiemelte: már évek óta előre jelzi az ellenőrzéseit a honlapján, az Adótraffipax rovatban.

A balatoni akcióban évek óta csökken a mulasztók aránya. Idén az összes ellenőrzésnek csak 14 százaléka zárult megállapítással, 2019-ben ugyanez az arány 25 százalék volt – közölték.

A mintegy 600 mulasztás felénél online pénztágéppel kapcsolatos problémát vagy a nyugtaadás elmulasztását jegyzőkönyvezték a revizorok, 163 vállalkozó nem jelentette be az alkalmazottait, 33 esetben jövedéki szabályokat sértettek a kereskedők.

A visszaeső vállalkozások magasabb, akár milliós bírságra is számíthatnak, mint például az a cég, amely az elmúlt 3 évben ötödik alkalommal mulasztotta el a nyugtaadást – hívta fel a figyelmet a NAV.

Az adóhivatal eddig mintegy 57 millió forint bírságot szabott ki a szabálytalanságok miatt

A bírság mellett egyéb szankciót is kockáztat, aki vét a szabályok ellen. Két, egyébként megbízható minősítésű vendéglátóhely a nyugtaadás elmulasztása és a be nem jelentett alkalmazottak miatt kikerült a kedvező, kiva szerinti adózásból – jelezte az adóhatóság.

A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésekre is számíthatnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (3. rész)

Sorozatunk előző részeit itt találja. Mauritiuson a pénzügyi év megközelítése alapvetően különbözik az európai megközelítéstől, ugyanis amíg nálunk jellemzően december 31-ével ér véget a pénzügyi év, addig Mauritiuson június 30-ára esik ez az időpont. A könyvek éves zárása is ehhez igazodik, annyi engedménnyel, hogy ettől el lehet térni, ha a cég bármilyen más okból más […]

2024. október 24.

Illeték-kiszabás: mitől is függ a forgalmi érték?

A forgalmi értéknek vagyonszerzés, öröklés esetén kiemelkedő szerepe van, ugyanis ez lesz az illetékfizetés összegének alapja. Miután a vagyonszerzési illeték alapja a forgalmi érték (illetve a terhekkel csökkentett forgalmi érték, vagyis az ún. tiszta érték), az illetékkiszabási eljárás meghatározó sarokpontja a forgalmi érték-megállapítás. E tekintetben számos kérdés felmerülhet, néhány érdekességre térünk ki cikkünkben.