NAV-figyelő, 28. hét: megújult a NAV Infóvonala


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Változik a NAV telefonos elérhetősége. Az adóhatóság közölte, miként győződhetünk meg uniós partnereink közösségi adószámának érvényességéről.

Közösségi adószámok megerősítése – a NAV tájékoztatója

A NAV közzétette tájékoztatóját az EK tagállami partnerek közösségi adószámának lekérdezéséről. Az adóalanyok kétféleképpen győződhetnek meg partnereik közösségi adószámának érvényességéről:

  • az Euróapai Bizottság (EB) honlapján, valamint
  • a NAV Központi Kapcsolattartó Irodájánál

Az EB honlapján a NAV számára is igazolhatóan ellenőrizhetők az egyes közösségi adószámok a http://ec.europa.eu/taxation_customs/vies/ linken. Ahhoz, hogy a NAV számára is ellenőrizhető legyen a lekérdezés, a lekérdezést végző adóalanynak saját adószámát is meg kell adnia. A lekérdezés tényének és eredményének igazolásához a kapott egyedi hivatkozási szám megőrzése szükséges.

Számos tagállam esetében a „VIES” rendszer a közösségi adószám mellett az ahhoz tartozó név- és címadatokat is kijelzi. A rendszer egyebekben pedig lehetővé teszi az automatizált lekérdezést is, amelynek alkalmazásához a szükséges WSDL-állomány a Bizottság honlapjáról letölthető. Az automatizált lekérdezés során a hivatkozási számot elegendő elektronikusan megőrizni a nyilvántartásokban.

A NAV-nál azok ellenőrizhetnek közösségi adószámot, akik maguk is rendelkeznek vele. Az állami adóhatóságnál az alábbi módokon van lehetőség az ellenőrzésre:

  • Telefonon a 1819-es (külföldről a +36 1 461 1819-es) telefonszámon. Ebben az esetben kizárólag az adószám megerősítése kérhető; név- és címadatok kiadására nincs lehetőség.
  • Levélben a 1373 Budapest, Pf. 561. címen; ebben az esetben lehetőség van a név- és címadatok pontosságának egyeztetésére is.
  • Elektronikusan cég-, illetve ügyfélkapun keresztül; az elektronikus kapcsolattartásra kötelezettek számára kizárólag így van lehetőség a lekérdezésre.

A NAV-nál megerősítés kérhető korábbi időpontra vonatkozó adatellenőrzésre is. Fontos, hogy a NAV nem szolgáltat adatot és adatkiegészítést a név- és címadatok tekintetében, hanem a kérelemben feltüntetett adatok helytállóságát tudja megerősíteni. Amennyiben valamilyen adat nem egyezik (például a cégforma hiánya – GmbH, AG, S.A., Ltd. stb.) úgy a hatóság „pontatlan” visszajelzést ad.

Változás a NAV telefonos elérhetőségében – mostantól csak a 1819-et kell hívni.

A NAV Infóvonala megújult, ezzel pedig mind az általános kérdések, mind pedig a konkrét ügyek telefonos intézéséhez elegendő a 1819-es telefonszámot hívni.

Az általános, ügyhöz nem kapcsolódó tájékoztatás az 1-es menüpontban, míg az egyedi telefonos ügyintézést is lehetővé tevő szolgáltatás (a korábbi Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszer – ÜCC) a 2-es menüpontban elérhető.

A 2-es menüpont használatához továbbra is szükséges ügyfélazonosító szám (PIN-kód), amelyet a TEL jelű adatlapon lehet igényelni, akár az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban is. Az alkalmazás részleges kódú telefonos azonosítóval (RKTA) is használható, amelyet kormányablakban lehet igényelni.

A NAV-figyelőben a fentieken túl olvashatnak a legutóbbi jegybanki kamatemelésről és friss adótraffipax-információkat is találnak.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.