NAV-Figyelő, 42. hét: Október végi ellenőrzések


A negyedéves (illetve a havi) bevallók számára október 20-án járt le a harmadik negyedévre (július-szeptember) vonatkozó turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallás benyújtásának határideje. A NAV erre vonatkozóan pár információt tett közzé honlapján. További részletek a NAV Figyelő eheti számából derül ki.

Október 20-án lejárt a negyedéves turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallásának határideje

A negyedéves (illetve a havi) bevallók számára október 20-án járt le a harmadik negyedévre (július-szeptember) vonatkozó turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallás benyújtásának határideje. A NAV erre vonatkozóan pár információt tett közzé honlapján.

A turizmus-vendéglátás ágazatot segítő veszélyhelyzeti moratórium 2023. március 31-én lejárt.

Az érintetteknek tehát ettől a dátumtól (újra) turizmusfejlesztési hozzájárulást kell fizetni a következő, ellenérték fejében és nem közvetített szolgáltatásként nyújtott:

  • kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás,
  • az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú után.

2023. május 23-tól kezdődően hozzájárulás köteles az úgynevezett M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás tevékenység közül a „hop on hop off” jellegű, menetrend szerinti buszos városnéző turisztikai szolgáltatás is (TEÁOR ’08 49.39), ha a szolgáltató a fogyasztónak kizárólag elektronikus fizetési lehetőséget biztosít.

A hozzájárulást a 23TFEJLH jelű nyomtatványon kellett a negyedév vonatkozásában bevallani 2023. október 20-áig

  • a havi bevallóknak 2023 szeptemberéről
  • a negyedéves bevallóknak 2023 III. negyedévéről.

A NAV a költségvetés és a tisztességes adózók védelméért, a turizmus-vendéglátás ágazat fehérítéséért folyamatosan figyelemmel kíséri a szálláshely-szolgáltatók, vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetőinek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) továbbított forgalmi adatait. A hivatal kockázatelemző munkája során összeveti az NTAK-adatokat a bevallások adataival, és indokolt esetben intézkedik, így az esetlegesen elmaradt bevallást célszerű mihamarabb pótolni.

NAV-Figyelő eheti számában szó esik még az Adó-trafipax helyszínekről is, a teljes cikk itt olvasható.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 22.

Ezért nem adómentes a borravaló

Az adómentes borravaló gyakorlati megvalósulásának jelenleg két alapvető akadálya van – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Jelenleg csak a felszolgálónak készpénzben adott borravaló adómentes.

2024. július 19.

Orbán Trump ígérete nyomán adómentessé tenné a borravalót

Orbán Viktor miniszterelnök figyelemre méltónak tartja Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt javaslatát a borravaló adómentességéről, és Magyarországon sem látja annak szükségét, hogy a borravalót adóztassák.