NAV-figyelő, 50. hét: felkészülünk 2018-ra
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Számos, 2018-as adózási alapinformáció mellett a NAV a CBCR-megállapodással rendelkező országok listáját is közölte.
1. CBCR – megállapodással rendelkező tagállamok
Legújabb hírlevelünkben bemutatjuk a transzferárazással kapcsolatos 2018. évi változásokat.
A NAV pedig listázta azon nem uniós államokat, illetve területet, amelyekkel Magyarországnak hatályos, illetékes hatóságok közötti elismert megállapodása van, amely előírja az országonkénti jelentések egymás közötti automatikus megosztását.
2. KATA-változások 2018-ban
2018. január 1-jétől nem tekinthető főállásúnak a kisadózó, ha a tárgyhónap egészében a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerinti közép- vagy felsőfokú oktatási intézményben, az Európai Gazdasági Térség tagállamában vagy Svájcban közép- vagy felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében folytat tanulmányokat, vagy az előzőekben nem említett államokban folytat ez előbbieknek megfelelő tanulmányokat. A tanulmányai miatt nem főállásúnak minősülő kisadózónak ezt a tényt a NAV felé is jelentenie kell. A módosítás érinti a fenti tanulmányokat folytató kisadózó magánszemélyek biztosítotti jogállását, hiszen nem főállású kisadózóként nem minősülnek biztosítottnak.
A szocho mértékének 22%-ról 1,5%-ra való csökkenésével összefüggésben 2018. január 1-jétől emelkedik a főállású kisadózók havi ellátási alapjának összege is. Ez azt jelenti, hogy a főállású kisadózók havi ellátási alapja 94 400 forint lesz, magasabb összegű tételes adó fizetése esetén pedig havonta 158 400 forint képezi az ellátások számításának alapját.
Ezen túl 2018. január 1-től az ügyvédi irodák is „KATÁzhatnak”.
Részletes tájékoztatás itt.
3. SZOCHO – 20% alatt!
2018. január 1-től a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5%-ra módosul.
4. Minimálbér 2018-ban
2018. január 1-től a minimálbér 138.000 Ft, míg a garantált bérminimum 180.500 Ft-ra módosul.
5. Fizetendő járulékok 2018
Felkerültek a 2018-ban alkalmazandó járulékmértékek listája.
Az egészségügyi szolgáltatási járulék 2018. január 1-től 7.320,- forint/hó (napi 244,-Ft) lesz.
[htmlbox felteteles_adomegallapitas]
6. Tájékoztató az adók módjára behajtandó köztartozásokra vonatkozó, elektronikus úton benyújtható behajtási megkeresésekkel kapcsolatosan a megkereső szervezetek részére
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 161. § (1) bekezdés 2017. január 1. napjától hatályba lépett rendelkezése alapján az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülő fizetési kötelezettséget megállapító, nyilvántartó szerv, illetőleg a köztartozás jogosultja a fizetési határidő lejártát követő 15 nap elteltével elektronikus úton megkeresi az adóhatóságot behajtás végett, ha a köztartozás összege eléri vagy meghaladja a 10 000 forintot, az ingatlan nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díja, a szabálysértési költség, valamint az elővezetési költség esetén az 5 000 forintot. Az elektronikus megkeresés érdekében szükség van előzetes regisztrációra.
Az adók módjára behajtandó megkeresések NAV felé történő elektronikus benyújtására a regisztrációt követően van lehetőség az EMEGKER nyomtatványon keresztül.
7. Jövedék
A jövedéki adó fajtakódok frissített listája itt.
8. SZJA 1+1%
2017. szeptember 15-étől elérhető az a kimutatás, amely a 2017. rendelkező évben érvényes felajánlással érintett kedvezményezettek adatait tartalmazza. Ebben a kimutatásban (az úgynevezett potenciális kedvezményezetti táblázatban) azok a kedvezményezettek szerepelnek, amelyeket a magánszemélyek érvényesen jelöltek meg a 2017. rendelkező évi szja 1+1%-os rendelkező nyilatkozataikban és a kedvezményezettek összesen legalább 1.000 Ft összegű érvényes felajánlásban részesültek.
9. 50. heti feketelistások
Az alábbi feketelisták jelentek meg a múlt hét során:
Az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók
Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvánosságra hozatala
10. Pályázatok
NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága Kresz Géza utca 13-15. szám alatt található objektum biztonságtechnikai rendszerének teljeskörű korszerűsítése
Álláspályázatok a Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda állományába
Megbízási szerződés keretében közbeszerzési tanácsadás és felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói feladatok ellátása
11. HIRDETMÉNY…
… a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság előtt a 60300-1412/2017. bűnügyi számon folytatott eljárás során készített 60300-1412-34/2017.bü számú és a 60300-1412- 35/2017.bü számú határozat átvételi lehetőségeiről.
A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.