NAV: gyorsabban reagálnak a külföldi hatóságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt fél évben naponta átlagosan tíz megkeresést küldött külföldre az adóhivatal – írja a Napi Gazdaság.


Idén fél év alatt majdnem kétezer megkeresést küldött külföldre a NAV – mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére a NAV szóvivője. Kis Péter András hozzátette: az esetek túlnyomó részé­ben az unió valamely tagállama volt a címzett, úgynevezett harmadik országba mindössze egy-két tucat alkalommal postázott a magyar adóhivatal.

A válaszokra idén – legalábbis eddig – nem kellett olyan sokat várnia a NAV-nak, mint a korábbi években. Két évvel ezelőtt, 2013-ban például átlagosan fél év alatt érkeztek meg a külföldi visszajelzések, tavaly négy hónapig tartott a postafordulás ideje, 2015 januárja és júniusa között viszont átlagosan két hónap kellett az információk megérkezéséhez – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.