Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ebben az évben már egészen biztosan nem szed be az adóhatóság 40 milliárd forintnyi plusz áfát az ellenőrzésekkel – így fordították le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlését a Világgazdaságnál.
A lap azt kérdezte: hol tartanak az ellenőrzések, hány cégnél jártak és mennyi bevétel várható az eddigiek alapján. Az adóhatóság azt írta, hogy az ellenőrzéseket főszabály szerint 90 napon belül kell lezárniuk, amely a legnagyobb adózók esetében 120 nap, illetve indokolt esetben meghosszabbítható. Vagyis – a NAV szerint – a feltett kérdések „korainak tűnnek”, azokra még nem áll módjában válaszolniuk.
Emlékeztetőül: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember elején Lovasberényben jelentette be, hogy áfaügyi „hamisságok” révén 600 milliárd forint adó nem folyik be, és a NAV a „hatékonyabb adóbeszedésre való átállás keretében vállalta, hogy 40 milliárd forint többletáfát szed be idén”.
A 90 napos határidővel az azonnal elrendelt ellenőrzések is december első felében zárulnának le. Azt is írja a NAV, hogy a 40 milliárd plusz bevételt csak úgy tudják teljesíteni, hogy munkaerőt csoportosítanak át illetve a hatékonyságot fokozzák – nem csak az ellenőrzés, hanem a végrehajtás során is.
A hatóság válasza egybecseng azzal, amit az adóhatóság ügyeit ismerő forrásaink állítanak, vagyis hogy a NAV eleve nem ellenőrzésekkel gondolta beszedni a plusz pénzt, hanem a behajtás szigorításával. Ennek eszköze lehet a kisebb értékhatárra is elrendelt, esetlegesen azonnali inkasszó, a visszaigényelt ÁFA lehetőségek szerinti visszatartása, gyorsabb árverezések.
Forrás: Nol.hu
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!