NAV: jól teljesít az ekáer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több szabálytalanságot is feltárt már az éles üzemben működő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).


A közlemény szerint a rendszer már a két hónapos próbaüzemben bizonyította, hogy megfelelő eszköz az áfacsalások visszaszorítására, az emberi fogyasztásra veszélyes élelmiszerszállítmányok kiszűrésére, valamint a tisztességes gazdálkodók segítésére.

A március 1-je óta éles üzemben működő rendszer jelentős felderítései közé sorolta a hatóság azt az esetet, amely során Hajdú-Bihar megyében egy tehergépjármű – a fuvarokmányok alapján – nagyképernyős LED televíziókat szállított Romániából Horvátországba, azonban több furcsa körülményre derült fény az ekáer ellenőrzéskor.

A feladó- és a célországra tekintettel különös volt, hogy a számla összege forintban volt feltüntetve, de gyanús volt az is, hogy az ellenőrzéskor a járműben lévő GPS-en célállomásként Miskolc szerepelt, illetve a jármű utasai nem tudták megmondani, hol lépik át a magyar-horvát határt – írta a NAV. A szállítmányt már az illetékes igazgatóság várta, és azonnali ellenőrzést rendeltek el a gazdálkodónál.

Különös adózási módok az áfa rendszerében

Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását.

További információ és megrendelés >>

A hatóság egy másik esetként számolt be arról, hogy munkatársaik egy műtrágyaszállítmányt ellenőriztek Tolna megyében, az egyik érintett gazdálkodó esetében pedig a rendszer jelezte, hogy jelentős adóhátralékkal rendelkezik. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szállítmányt egy másik Tolna megyei címen kell lerakodni, azért a NAV munkatársai a lerakodás helyszínén is végeztek ellenőrzést, ahol fény derült egy több gazdálkodóból álló értékesítési láncolatra.

A láncolatban szereplő társaságok nemrég alakultak, magas kockázati tényezővel rendelkeztek, viszont a forgalmuk nagy volt – ismertette a NAV. Jelezte továbbá, hogy az áru átvételét követően valamennyi gazdálkodó esetében ellenőrzés kezdődött.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.