NAV: továbbra is sok a szabálytalanság a fővárosi bulinegyedben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fővárosi bulinegyedben még mindig gyakori a zárjegy nélküli alkoholtermékek forgalmazása vagy a gyengébb minőségű italok prémium kategóriás üvegbe való áttöltése – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága.

A közlemény szerint a NAV, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a VI. és VII. kerületi önkormányzat szakemberei belvárosi szórakozóhelyeken és üzletekben tartottak ellenőrzést; az esetek több mint felében találtak valamilyen szabálytalanságot.

Az akcióban résztvevő végrehajtók szinte minden alkalommal termékeket, 15 millió forintos tartozás miatt pedig eszközöket és készpénzt is lefoglaltak. Az érintett gazdálkodók 10 millió forintos bírságra számíthatnak – tették hozzá.

A szabálytalanságok mellett az is megfigyelhető volt, hogy az „adótraffipaxon előzetesen meghirdetett” ellenőrzés hetében a bejelentett alkalmi munkavállalók száma 230-cal, míg a kiadott nyugták száma csaknem 20 ezerrel nőtt – ismertették.

Azok az üzletek, amelyek „technikai üzemszünet” miatt az ellenőrzés hetében zárva voltak, a jövőben számíthatnak a NAV kiemelt figyelmére – írta a hatóság.

Az ellenőrzés célja a jövedéki szabályok betartásának ellenőrzése, a számla- és nyugtaadás nélküli áruforgalom visszaszorítása, a feketefoglalkoztatás megelőzése, a végrehajtható tartozások beszedése és az élelmiszerbiztonsági szempontok vizsgálata volt – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.