Nem hallgatják meg Horváth Andrást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Horváth András egykori adóellenőr meghallgatását tervezi az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága szerdán. Az ülésre meghívták Varga Mihály gazdasági minisztert és elődjét, Matolcsy György jegybankelnököt is. A Fidesz szerint az ügyészség az illetékes, ezért nem lesz parlamenti meghallgatás.


Ez a jobbikos Z. Kárpát Dániel vezette testületnek a parlamenti honlapon közzétett meghívójából derül ki, amely szerint a bizottság előbb meghatározza munkarendjét, majd az áfacsalások gyanújával összefüggésben vizsgálódik.

Az ellenőrző albizottság eddig mindössze egy hatperces ülést tartott tavaly februárban. Idén júniusban elmaradt a héttagú – négy kormánypártiból és három ellenzékiből álló – testület ülése, mivel csak a jobbikos elnök jelent meg.

Horváth András nyilatkozatai miatt az LMP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ehhez azonban nem gyűlt össze a szükséges számú aláírás. Az MSZP javasolta az egykori adóellenőr gazdasági bizottsági meghallgatását, míg a Párbeszéd Magyarországért a költségvetési bizottságba indítványozta meghívni Horváth Andrást. A Népszabadság keddi számában azt írta, hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával feljelentéskiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség Horváth András feljelentése alapján.

Nem lesz ülés

A Fidesz-frakció képviselői nem vesznek részt a számvevőszéki és költségvetési bizottság ellenőrző albizottságának szerdára meghirdetett ülésén.

Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója azzal magyarázta a nagyobbik kormánypárt képviselőinek távolmaradását, hogy a volt adóellenőr bűncselekmények elkövetésével vádol másokat, ezért az igazságot bűnvádi eljárásban kell tisztázni, ami az ügyészség feladata. „Az ügyészség viszont nem a Parlamentben található” – írta közleményében a fideszes politikus.

„A fentiek értelmében” a testület nem fog ülésezni szerdán – közölte Balla György.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.