Nem kell fizetni a belvárosi kirakatok után


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rogán Antal polgármester cáfolja, hogy a belvárosi üzletek üzlettulajdonosainak bármilyen adót kellene fizetniük a kirakatok után.


A Népszabadság csütörtöki számában írt arról, hogy információi szerint az V. kerületi önkormányzat havonta csaknem tízezer forint adót vetne ki a kiemeltnek számító belvárosi utcák kirakatainak négyzetméterére. Az üzlettulajdonosoknak így havonta akár százezer forintnál is többet kellene fizetniük a vitrinek, illetve üveges üzletportálok után.

Rogán Antal az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta: „a Népszabadság szokás szerint hazudik. A kirakatok után természetesen semmilyen adót nem kell fizetni a Belvárosban”.

A fideszes politikus közlése szerint 1995 óta benne van helyi a közterület-használati rendeletben, hogy „csak azok az üvegportálok kötelesek közterülethasználati díjat fizetni, amelyek több, mint 10 centiméterrel kilógnak a fal síkjából. Az ilyen kirakat ritka, mint a fehér holló, kevesebb, mint 10 van belőle a kerületben”.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 21.

Négymilliárdos cigarettafogás a NAV-nál, adózatlan és hamis termékek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói négymilliárd forint értékben foglaltak le ukrán gyártmányú cigarettát. A szerda közlemény szerint az elmúlt évek legnagyobb illegális cigarettadepóját fedezték fel. Pécs közelében közúti ellenőrzés során bukott le egy magyar férfi, akinél több mint nyolcszáz doboz ukrán cigarettát és hét zacskó vágott dohányt találtak. Továbbá otthonában árult hamis termékek miatt emelt vádat az ügyészség egy böhönyei férfi ellen – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán.