Nem látta a bevallási tervezetet? Módosíthat még
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Aki nem látta az szja bevallási tervezetét, a határidő lejárta is módosíthat rajta – igaz, csak önellenőrzéssel.
2017-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mindazon magánszemélyek számára készített adóbevallási tervezetet, akik nem egyéni vállalkozók, nem őstermelők, nem áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és nem kértek munkáltatói adómegállapítást – olvasható a NAV honlapján.
2017. május 22-én az elkészült adóbevallási terveztek a jogszabály erejénél fogva abban az esetben is bevallássá váltak, ha azt a magánszemély nem tekintette meg és nem hagyta jóvá, és a magánszemély önállóan nem teljesítette bevallási kötelezettségét – figyelmeztet az adóhatóság.
Azoknak a magánszemélyeknek, akik 2017. május 22. után tekintették meg adóbevallásukat akár az ügyfélkapun, akár az ügyfélszolgálaton, és annak tartalmával nem értenek egyet, már csak a bevallás önellenőrzésére van lehetőségük.
Önellenőrzésre a következőképpen van lehetőség:
Ügyfélkapuval rendelkező magánszemély esetében a https://eszja.nav.gov.hu oldalon történő belépést követően a bevallás önellenőrizhető.
Minden magánszemély adózónak lehetősége van a 16SZJA jelű nyomtatvány kitöltésével az önellenőrzést elvégezni, a főlapon az önellenőrzéssel érintett bevallás típusának jelölésével.