A gyermekvállalás és a gyermeknevelés támogatása – a társadalombiztosítás a II. világháborúig

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2017. június 2.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy társadalom működéséhez, fennmaradásához az egyik legfontosabb feltétel, hogy legyen elegendő gyermek, akik felnőve továbbviszik a társadalom kulturális és vagyoni értékeit, gondoskodnak az idősebb generáció rászoruló tagjairól. A gyermekvállalási hajlandóság csökkenésével ezek az értékek veszélybe kerülhetnek, szociális válsághelyzet alakulhat ki. A gyermekvállalás és nevelés nem öncélú tevékenység, az a társadalom alapja. A II. világháború előtt a szüléssel, gyermekággyal, szoptatással kapcsolatos társadalombiztosítási szolgáltatások, illetve a hozzátartozókra vonatkozó ellátások világszínvonalúak voltak.


Ennek a törvényjavaslatnak egyedül az a czélja, hogy az emlitett alkalmazottaknak sulyossá vált anyagi helyzetén a lehetőséghez képest könnyitsen. Ennek a czélnak s a czél megvalósitásához szükséges anyagi áldozatnak a szem előtt tartása mellett kellett megállapitani a szóban forgó állami segitésnek mértékét, módját s eszközeit is, s ez vezetett éppen ahhoz a megoldáshoz, a mely ebben a törvényjavaslatban a családi potlék engedélyezése által terveztetik.

(részlet az 1912. évi XXXV. törvénycikk indoklásából)

A társadalombiztosítás II. világháború előtti fejlődését bemutató cikksorozatunk záró részében a gyermekvállalással, gyermekneveléssel kapcsolatos juttatások és szolgáltatások fejlődéstörténetét mutatjuk be. A megértést segíthetik az előző négy részben ismertetettek:

Az önkéntestől a kötelezőig – a társadalombiztosítás a II. világháborúig (1. rész – előzmények, az önkéntes rendszerek fejlődése a XIX. század végéig);

Az önkéntestől a kötelezőig – a társadalombiztosítás a II. világháborúig (2. rész – a kötelező baleset- és betegségbiztosítás a XX. század elejéig;

Az önkéntestől a kötelezőig – a társadalombiztosítás a II. világháborúig (3. rész – a kötelező és általános baleset és betegségbiztosítás létrejötte, 1927);

Az önkéntestől a kötelezőig – a kötelező nyugdíjbiztosítás kialakulása (4. rész).

Lennart Nilsson felvétele a méhen belüli életről

 

A társadalombiztosítási rendszerek kialakulásának már az előzményeinél, így például a bányatársládáknál is fontos célnak tartották a gyermeknevelés támogatását. Ez főleg abban nyilvánult meg, hogy a baleset következtében elhunyt családfenntartó helyébe lépett az ellátórendszer, és a hátramaradottak (árvák, özvegyek) részére nyújtott ellátást. Ez lehetett egyösszegű kifizetés is, de rendszeres segélynyújtás is. Általánosságban is elmondható, hogy a fiúgyermekek magasabb összegű, és hosszabban tartó ellátást kaptak, mint a leánygyermekek, illetve ha az özvegy újból férjhez ment, akkor megszűnt az ellátási jogosultsága. A gyermekek segélyezése 14 éves, később 16 éves korig történt, de továbbtanulás esetén az iskolák befejezéséig is járhatott a segélyösszeg.

A törvényi szabályozásban az 1872. évi ún. (első) ipartörvényben (1872. évi VIII. törvénycikk) jelentek meg a gyermek- és női munkára vonatkozó szabályok. Az egészségügyi és baleseti óvórendszabályokkal a legsúlyosabb visszaéléseket kívánták tiltani.

Az 1876. évi XIV. törvénycikk (a közegészségügy rendezéséről) a gyermekek egészségügyi ellátását a szülők, gondviselők kötelezettségévé tette, viszont orvosi ellátási költségként a szokásos költségek fele volt csak követelhető. Ez a szabály a 0-14 éves gyermekekre vonatkozott, 1885-től kiterjesztették a szabályt a 16 éven aluli gyermekekre.

 

Az önkéntes betegsegélyező szervezetek szolgáltatásai

Az 1871-ben alakult Általános Munkás Betegsegélyező és Rokkant Pénztár (Általános Pénztár) már a terhességgel, gyermekággyal kapcsolatos segélyezést is felvette ellátási körébe. Az ellátásokat csak az egyesületi tag nőknek nyújtották, tehát hozzátartozóként (feleségként) ellátási jogosultságot nem lehetett szerezni.

Szülési támogatás címén a gyermekágyas nők 1 hétig betegsegélyezésre voltak jogosultak, de ennek feltétele volt, hogy a szülést megelőzően 10 hónapi egyleti tagságuk legyen. A szülés után hosszabb időn át betegeskedő nő a segélypénz (táppénz) felét kapta, legfeljebb 26 hétig, azaz a szülés nem növelte, hanem ellenkezőleg, csökkentette a betegsegély összegét.

 

A kötelező betegségi biztosítás ellátásai a betegsegélyező pénztárak időszakában (1891-1927)

Európában először Németország (1883), majd Ausztria (1888) vezetett be kötelező betegségi biztosítási rendszert, harmadikként követte őket Magyarország 1891-ben (1891. évi XIV. törvénycikk az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről).

A betegségi szolgáltatások köre már gondolt a gyermekvállalásra és a családtagokra is. A szülészeti szolgáltatások, illetve az azt követő esetleges gyógykezelést ingyenessé tették (a tagoknak), legfeljebb négy hétig a táppénzzel azonos nagyságú gyermekágyi segélyt nyújtottak lebetegedés esetén. A biztosítottal egy háztartásban lakó családtagok részére is biztosították az ingyenes orvosi ellátást és gyógyszert.

Tiltó szabály vonatkozott viszont a rokkantságra, illetve haláleset esetén a hátramaradottak (özvegyek, árvák) támogatására. Ennek oka az volt, hogy a megállapított járulékmértékek csak a betegséggel kapcsolatos szolgáltatásokra nyújtottak fedezetet, a segélypénztáraknak nem volt joguk, még méltányosságból sem, eltérni a szabályoktól.

Változást az 1907. évi XIX. törvénycikk hozott (az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztositásáról). Az új törvényben a gyermekágyi segélyezés időtartamát 6 hétre emelték fel, igaz az igénybe vételének feltétele volt egy éven belül legalább három havi tagság is.

A jelentős változás a családtagokat érintette.

A biztosítottal egy háztartásban élő, keresettel nem rendelkező családtagok részére ingyenes orvosi gyógykezelést, gyógyszert, gyógyászati segédeszközöket (20 hétig), kórházi (klinikai) ápolást, szülészeti támogatást és gyógykezelést biztosítottak. A családtagok segélyezésében Magyarország megelőzte az európai országokat.

A biztosított halála esetén a hátramaradottak támogatásáról is intézkedett az 1907-es törvénycikk. Az özvegy özvegyi járadékot, újbóli férjhezmenetele esetén végkielégítést kaphatott. Az árván maradt gyermekek árvajáradékra voltak jogosultak, sőt az unokák is, ha az eltartásukról az elhalt személy gondoskodott. A szülők is kaphattak járadékot, ha az eltartásukról az elhalt személy gondoskodott. A hozzátartozói ellátások együttes összegének felső határát az elhalt személy éves munkakeresményének 60%-ában határozták meg.

Az első világháború, a nők munkába állása – a háborúban harcoló, sebesült, meghalt – férfiak helyett újabb intézkedéseket tett szükségessé. Az 1917. évi VII. törvénycikk lehetővé tette a biztosítási szabályok rendeleti úton való bevezetését. Az ennek alapján kiadott 4790/1917. ME. rendelet a gyermekágyi segély időtartamát 8 hétre növelte, az összegét 50 %-kal megemelte, így az a bér 75%-át érte el. Új segélyként bevezették a nőtagok szoptatási segélyét (12 héten át az átlagos napibér 50 %-ára voltak jogosultak), illetve a családtagok gyermekágyi segélyét (6 héten át napi 1 korona juttatásra voltak jogosultak).

 

Leonardo da Vinci: Madonna gyermekével (1490-91, Szentpétervár, Ermitázs)

A Tanácsköztársaság idején a korábbi mértékeket megemelték (a gyermekágyi segélyt a szülést követő hat hétre a bér 100%-ában állapították meg, nem biztosított családtagok részére az egy koronás napi összeget három koronára emelték), a szoptatási segélyen felül – betegség esetében – táppénzre is jogosulttá vált a biztosított. Az előzőeknél is fontosabb volt, hogy a szoptatni képtelen biztosított nő napi két korona értékben csecsemőtápszert igényelhetett a szoptatási segély időtartamára.

A Tanácsköztársaság bukása után az előző intézkedéseket nem törölték el, azokat rendeleti úton vezette be (megismételte) az 5400/1919 M.E. rendelet.

A terhességi és szoptatási segélyezés rendszerét 1922-ben kiterjesztették a biztosítottak családtagjaira is, azaz ha a férj dolgozott és volt biztosított, az ellátásokat a nem biztosított feleség is megkaphatta.

 

Egészség- és balesetbiztosítás a társadalombiztosítás részeként (1928-tól)

A (szinte) általános társadalombiztosítási rendszert a betegségi és baleseti kötelező biztosításról szóló 1927. évi XXI. törvénycikkel vezették be. Az általános rendszer több szabálya is rendelkezett a szülés, gyermekágy, hozzátartozók segélyezéséről, ellátásairól.

A törvénycikk igen részletes szabályokat tartalmazott a szülési és gyermekágyi ellátásra, segélyezésre, valamint a szoptatási segélyezésre:

30. § A betegség esetére biztosítottak az intézettől az alapszabályban megállapított, de legalább a következő segélyeket követelhetik:

II. Szülés esetében

1. A szükséges szülészeti segédkezést és gyógykezelést;

2. terhességi segélyt a terhesség utolsó hat hetére, a biztosított nő tényleges javadalmazása napi átlagának vagy átlagos napibérének teljes összegében;

3. gyermekágyi segélyt a szülés napjától kezdve hat héten át a biztosított nő tényleges javadalmazása napi átlagának vagy átlagos napibérének teljes összegében;

4. szoptatási segélyt a gyermekágyi segély megszűnését követő tizenkét héten át azok a biztosított nők, akik gyermeküket maguk szoptatják, napi 60 fillér összegben;

5. a szükséges szülészeti segédkezést és gyógykezelést, úgyszintén terhességi segélyt a terhesség utolsó négy hetére, továbbá gyermekágyi segélyt a szülés napjától kezdve hat héten át, végül szoptatási segélyt a gyermekágyi segély megszűnését követő tizenkét héten át a biztosított felesége (32. §) részére. A feleség terhességi és gyermekágyi segélye napi 40 fillér, szoptatási segélye pedig napi 30 fillér.

40. § A szülészeti támogatásra igényjogosult az intézet által kijelölt szülésznőt vagy az esetleg kijelölt több szülésznő egyikét veheti igénybe. Ott, ahol az intézetnek kijelölt szülésznője nincs, valamint egyáltalán a megokolt sürgős szükség esetében más szülésznőt is igénybe lehet venni, azonban az intézet az ebből származott költséget csak az alapszabályban meghatározott mértékig téríti meg.

A terhességi, a gyermekágyi és a szoptatási segélyre csak az a biztosított nő igényjogosult, aki igazolja, hogy a szülés előrelátható időpontját megelőző egy éven belül összesen legalább hat hónapon át betegség esetére biztosított volt. A feleségnek, mint családtagnak e segélyekre vonatkozó igényjogosultságát is csak akkor lehet megállapítani, ha szülésének előrelátható időpontját megelőző egy éven belül férje összesen legalább hat hónapon át betegség esetére biztosított volt. Ebben az esetben a feleség mint családtag az említett segélyekre akkor is igényjogosult, ha a férj a szülés időpontjában már nem él. A hat hónapba nem számítható be az az idő, amelyen át az intézet a biztosítottat táppénzzel, terhességi és gyermekágyi segéllyel, kórházi vagy gyógyintézeti ápolással segélyezte.

A terhességi segély az orvos vagy a szülésznő által megállapított időponttól a szülésig abban az esetben is jár, ha az orvos vagy a szülésznő a szülés időpontjának kiszámításában tévedett. E tévedés következtében terhességi segély címén felmerült túlfizetést a gyermekágyi segélybe beszámítani nem lehet.

Az a nő, aki terhességi vagy gyermekágyi segélyre igényjogosultságának tartama alatt kereső foglalkozást űz, a foglalkozás napjaira e segélyeket nem igényelheti.

Terhességi és gyermekágyi segély tartamára táppénz keresőképtelenséggel járó betegség okából sem adható.

Az a biztosított nő, aki a gyermekágyi segély időtartamán túl betegség miatt keresőképtelen, a táppénzre a gyermekágyi segély megszűnésének napjától számított törvényes időtartamon át igényjogosult. A szoptatási segély a táppénznek ugyanarra az időre kiszolgáltatását nem zárja ki.

A szoptatási segélyre igényjogosult nő, aki orvosi igazolás szerint szoptatni nem képes, a szoptatási segély helyett megfelelő értékű csecsemőtápszert kap.

Ikerszülés esetében a szoptatási segély az ikrek számához képest többszörös összegben jár.

Az intézet alapszabálya megállapíthatja, hogy a terhességi, a gyermekágyi és a szoptatási segély a terhesség bizonyos szakától kezdődő rendszeres orvosi vizsgálattól tétessék függővé.

Ott, ahol az anya- és csecsemővédelmet szolgáló intézmény (anya- és csecsemővédő állomás, tanácsadó, tejkonyha, stb.) működik, az intézet a népjóléti és munkaügyi miniszter jóváhagyásával a terhességi, a gyermekágyi és szoptatási segélyek kiszolgáltatását a megjelölt intézmény igénybevételéhez és igazolásához kötheti.

A családtagok körét igen nagyvonalúan határozta meg a törvénycikk:

32. § Családtagok a betegségi biztosításban a következők: a biztosítottnak házastársa, törvényes, házasságon kívül született vagy kormányhatósági megerősítéssel örökbefogadott gyermeke, mostohagyermeke, unokája, szülője, nagyszülője és testvére, ha a biztosított saját háztartásában eltartja őket. Segélyezésre az előbb megjelölt feltétellel a feleség minden esetben, a gyermek, az unoka és a testvér tizenhatodik életévének betöltéséig, a férj, a szülő és a nagyszülő pedig hatvanadik életévének betöltésétől kezdve igényjogosult.

Korhatárra való tekintet nélkül igényjogosult a családtag, ha valamely testi vagy szellemi fogyatkozás következtében keresőképtelen, továbbá a gyermek, a mostohagyermek, az unoka és a testvér huszonnegyedik évének betöltéséig, ha hivatásbeli kiképzésének vagy tanulmányai folytatásának okából nem kereshet és ezért egészen vagy túlnyomó részben eltartásra szorul. A feleséggel egyenlő feltételekkel és mértékben igényjogosult az a nő, aki feleség hiányában a biztosítottnak háztartását vezeti.

Mint családtag betegség esetére segélyezésre nem igényjogosult az, aki biztosításra kötelezett vagy önként biztosított, úgyszintén az sem, akinek tartása szempontjából számottevő saját keresete van.

Fontos kiemelni, hogy nem történt megkülönböztetés a törvényes, törvényesített, mostohagyermek és az unoka között, valamint az árvajáradék a gyermekek továbbtanulása esetén 24. életévükig, testi vagy értelmi fogyatékosság miatti keresőképtelenségük esetén időbeli korlátozás nélkül járt.

A világgazdasági válság (1929-32) miatt a szolgáltatások korlátozására került sor, de a válság elmúltával, a pénzügyi egyensúly helyreállt, és a korlátozó intézkedéseket feloldották. A feloldás mellett a szolgáltatásokat is bővítették, így felemelték a szoptatási segély összegét (napi 80 fillérre, feleségnek 40 fillérre), növelték a családtagoknak járó terhességi és gyermekágyi segélyt (napi 50 fillér), valamint 1941-től bevezették a táppénzpótlékot, melynek mértéke a feleség után a táppénz 5 %-a, gyermekek után gyermekenként a táppénz 2-2 %-a, együttesen legfeljebb a táppénz 15 %-a volt.

 

A kötelező biztosítás 50. évfordulójára (1891. évi CIV. törvénycikktől számítottan!) további új, illetve bővített szolgáltatásokat vezettek be (7200/1942. M.E. rendelet):

– az orvosi gyógykezelés, gyógyszerek, gyógyfürdők, gyógyvizek és gyógyászati segédeszközök a családtagoknak is jártak a biztosítási viszony fennállása alatt;

– a biztosítási jogviszony megszűnése után a jogosultságok ezen ellátásokra még további 13 hétig fennálltak;

– a családtagok kórházi ápolásra való jogosultságát egy éven belül 28 napról 42 napra emelkedett;

– a katonai szolgálatot teljesítő biztosítottak családtagjainak igényjogosultsága lényegesen bővült, ezzel a háború terheit igyekezett csökkenteni;

– a táppénzpótlékok együttes összege meghaladhatta a 15 %-ot.

Összességében elmondható, hogy a II. világháború előtt a szüléssel, gyermekággyal, szoptatással kapcsolatos társadalombiztosítási szolgáltatások, illetve a hozzátartozókra vonatkozó ellátások világszínvonalúak voltak, egyes ellátásokban Magyarország példaként szolgált más országok társadalombiztosítási rendszerei fejlesztésének számára.

A családi pótlék bevezetése

A családi pótlékot az állami, vármegyei és államvasuti alkalmazottak családi pótlékáról és egyes egyéb intézkedésekről szóló 1912. évi XXXV. törvénycikk vezette be Magyarországon. A jogosulti kör eléggé szűk volt (az előterjesztés indoklása szerint 168 876 fő volt a vasúti alkalmazottak száma), de az intézkedés ennek ellenére példamutató volt más országok számára is. A családi pótlék forrása a költségvetés volt, azaz független volt a biztosítási rendszertől.

A jogosultságot meghatározott tartalmú munkavégzéshez kötötték (például „egy évi jó szolgálat”), és általában az apa jogán járt. A nőalkalmazott csak akkor kaphatta, ha a gyermek apja meghalt, vagy keresetképtelen volt, illetve különváltan éltek, és a gyermek az anya gondviselése alatt állt.

 

A jogosultakat két csoportba sorolták:

– A magasabb fizetési osztályba tartozók gyermekei után egy gyermek után évi 200, két gyermek után évi 400, három vagy több gyermek után évi 600 korona volt az összege (nem gyermekenként, hanem összesen!). A juttatást a gyermek 21. életéve betöltéséig adták.

– Az alacsonyabb fizetési osztályba soroltak az előző összegek felére voltak jogosultak, viszont csak a 16. életév betöltéséig. Ebben az esetben viszont továbbtanulás és kiváló tanulmányi eredmény esetén engedélyezhető volt a családi pótlék folyósítása a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb a 24. életév betöltéséig.

Ha a jogosult a családi pótlékra jogosult gyermekein kívül saját háztartásában két vagy több jövedelemmel nem rendelkező családtagot is eltartott, akkor méltányosságból ezen személyek után is pótlékot engedélyezhettek.

A családi pótlék rendszerét a következő évtizedekben számos alkalommal továbbfejlesztették, az igényjogosultak körét bővítették. A II. világháborút megelőző utolsó ilyen törvény a közszolgálati alkalmazottak és nyugdíjasok anyagi helyzetének családvédelmet szolgáló javításáról szóló 1938. évi XXXVIII. törvénycikk volt, ebben már négy fizetési osztály szerepelt, illetve a 4. gyermektől kezdődően magasabb volt a családi pótlék összege, mint az első három gyermekre. A családi pótlék a különböző feltételek alapján 13 pengő 50 fillér és 24 pengő között változott (havonta!).

A családi pótlék rendszerének érdemi továbbfejlesztésére és kiterjesztésére került sor az iparban (kereskedelemben), valamint a bányászatban és a kohászatban alkalmazott munkások gyermeknevelési pótlékáról szóló 1938. évi XXXVI. törvénycikkben. A jogosulti kör igen széles volt, de például a mezőgazdaságban dolgozók, a magánvállalatok tisztviselői, a kereskedősegédek nem tartoztak ebbe a körbe. Az állami alkalmazottak sem, de részükre – mint szó volt róla – sokkal kedvezőbb feltételekkel (összeg, jogosultsági életkor stb.) adtak költségvetési forrásból családi pótlékot.

További szűkítést jelentett, hogy csak a legalább 20 főt foglalkoztató vállalkozások alkalmazottaira terjedt ki a szabályozás, a kisebb vállalkozásokra nem. A vállalkozások járulékot fizettek a gyermeknevelési pótlék fedezésére. A pótlék összege gyermekenként és havonként öt pengő volt, a jogosultsági korhatár 14 év.

 

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Igazné Prónai Borbála: A kötelező társadalombiztosítás kialakulása, fejlődése Magyarországon (Doktori (Ph.D) értekezés, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2006)

Kollega Tarsoly István (főszerkesztő): Magyarország a XX. században (II. KÖTET) Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság –Társadalombiztosítás (Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000)

 


Kapcsolódó cikkek:


A szocializmus építése (1948-56) – 1. rész
2019. március 22.

Az ország erőltetett újjáépítése valósult meg az úgynevezett Rákosi-korszakban. A kuláküldözés, a magántulajdonon alapuló gazdaság ellenséggé tétele napi gyakorlat volt ebben az időszakban. A politikai vezetés az eszközökben nem nagyon válogatott, a cél elérése érdekében az adózást és az adóztató apparátust is eszközként használták fel.

Gyakori kérdések és válaszok az szja-bevallásról
2019. március 21.

Gyakori kérdések és válaszok az szja-bevallásról

Az adóhatóság honlapján tájékoztató jelent meg „Gyakori kérdések és válaszok az szja-bevallásról” címmel. Az összeállítás választ ad a leggyakrabban felmerülő kérdésekre. Cikkünkben bemutatjuk ezeket a kérdéseket.

Új brit adóhatósági tájékoztató no-deal Brexit esetére
2019. március 20.

A Brexittel kapcsolatban az eredeti, március 29-i határidő közeledtével egyre nagyobb a bizonytalanság, ebben a helyzetben pedig fokozottan igaz, hogy a leginkább körültekintően a megállapodás nélküli kilépésre való felkészüléssel járhatunk el.

A kormány napirendre veheti a szállásáfa-csökkentést
2019. március 20.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerének sikeres bevezetése esetén a kormány napirendre veszi a szállodaszövetség által szorgalmazott áfacsökkentést a szálláshely-szolgáltatásban - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szállodaszövetség közgyűlését megnyitó beszédében szerdán Budapesten.