Nem támogatjuk az uniós tao-harmonizációt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hazánk célja, hogy a nagy IT-cégek egyetlen uniós tagállamban se bújhassanak ki a közteherfizetés kötelezettsége alól.

A Magyarország számára kedvező változtatásokat lehet támogatni az unió költségvetése kapcsán – nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek, miután Bécsben az uniós pénzügyminiszterek az Európai Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) elmélyítését érintő EB-javaslatokat vitatták meg szombati ülésükön.

Varga Mihály a digitális gazdaság adóztatásának lehetséges irányairól szóló tervezetről elmondta: Magyarország rövid távon támogatja olyan megoldások kidolgozását, amelyek nem járnak a társasági adó harmonizációjával. Hozzátette: Magyarország mindent megtesz azért, hogy az információtechnológiai nagyvállalatok egyetlen uniós tagállamban se bújhassanak ki a közteherfizetési kötelezettségük alól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.