Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóhatóság szeptember 10-től megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le.
A NAV közölte: az ADÓtraffipax felületén bejelentett vizsgálat kapcsán tevékenységet nem folytató adózók alatt azon adózókat értik, amelyek 2015. január 1-je előtt alakultak, nem állnak kényszertörlés, adószám törlés alatt, bevallásaik szerint nem folytatnak gazdasági tevékenységet (bruttó adóteljesítményük 2015-2017. között egyik évben sem érte el a 100 ezer forintot, valamint a 2017 negyedik negyedéve és 2018 első negyedéve közötti időszakban sem a fizetendő, sem a levonható áfa összege nem érte el a 100 ezer forintot), a kontrolladatok azonban arra utalnak, mégis végeznek tevékenységet.
A hivatal rendelkezésére álló kontrolladatok egyebek mellett az árufuvarozást kontrolláló elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentések forgalmi adatai, a belföldi összesítő jelentések adatai, a tagállami kontroll adatszolgáltatás adatai és az online pénztárgép szerinti adatok.
A hivatal az adózók bevallásaiban, nyilatkozataiban szereplő adatok és a kontrolladatok összevetése alapján idén eddig több mint 500 adózót jelölt ki ellenőrzésre. A kimutatott kontrolladatok alapján átlagosan több millió forintos különbözetről van szó az adó alapjában, de jelentős a szóródás – tették hozzá.
A NAV korábban is vizsgálta azon társaságokat, amelyek bevallásaik szerint nem folytattak tevékenységet, ám a kontrolladatok mást mutattak. A korábbi években több mint 200 adózót ellenőrzött a hivatal, amelyek egy része a támogató ellenőrzésnek köszönhetően pótolta hiányosságait. Azoknál az adózóknál, amelyek nem voltak elérhetőek, illetve a kockázatelemzés során feltárt anomáliákat nem tudták tisztázni, a hivatal intézkedett az adószámok felfüggesztéséről/törléséről, vagy az adóellenőrzés elrendeléséről.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!