Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A társasági adókulcsok várhatóan nem változnak számottevően a következő három évben világszinten, a globális adórendszer-reform viszont kihívások elé állítja a cégeket és a hatóságokat – áll az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. hétfői közleményében.
Az ötven országra kiterjedő kutatás eredményei szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vezényelt, elsősorban a multinacionális cégek adóelkerülésének visszaszorítását célzó globális adórendszer-reform a legnagyobb kihívás a cégek, hatóságok és a szabályzók számára. A felmérésből az is kiderült, hogy a költségvetési bevételekben egyre jelentősebb súlyú, fogyasztáshoz kapcsolódó adók terén további növekedésre lehet felkészülni.
A közlemény idézi Kalocsai Zsoltot, az RSM DTM Hungary Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta: Európában és Észak-Amerikában jelentősebb a további adókulcs-csökkentés iránti várakozás aránya, amely mögött a jelenleg is magasabb adókulcsarányok állnak. Magyarországon a kettős társasági adókulcs tervezett egykulcsosra való áttérése kapcsán tett kormányzati kijelentések is a 10 százalékos társasági adókulcs irányát jelzik – tette hozzá Kalocsai Zsolt a közlemény szerint.
Az RSM DTM felmérése alapján az Egyesült Államokban a jelenlegi 40 százalékos társasági adókulcsot várhatóan 1-5 százalékponttal csökkentik a következő három évben. Ugyanekkora arányú csökkenést jeleznek előre Japánban és Olaszországban is, ahol idén 35,6 és 31,4 százalék a társasági adókulcs. A felmérés szerint nem várható változás Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban, valamint Kínában és Oroszországban sem a következő három évben a társasági adókulcsok terén.
Az OECD a globális adószabályozás átalakítására tett javaslataival azt kívánja megakadályozni, hogy a multinacionális vállalatok „adóeltérítéssel” profitjukat kedvezőbb adókulcsú állomokba telepítsék, kiaknázva a kettős adóztatást kizáró megállapodásokat. A kezdeményezés eredményeképpen egy olyan adószabályozási környezet jöhet létre, amely átfogja a fejlődő országokat is, összhangban áll a helyi kormányzatok szándékaival, biztosítva, hogy a társaságok a működésükkel összhangban, helyben fizessék meg az adót – olvasható a tájékoztatásban.
A transzferárazás – az egy csoportba tartozó cégek egymás közötti értékesítései és elszámolásai – is átláthatóbbá válik a részletesebb szabályozás miatt, ami a csökkenti a cégek kockázatait, ugyanakkor adminisztrációs többletteherrel jár. Az OECD ajánlásainak köszönhetően áttekinthetőbb lesz hol mekkora profit, árbevétel és eszközállomány keletkezik, mekkora munkaerőt foglalkoztatnak a cégek. A transzferárazásnak elsősorban az európai és az észak-amerikai régióban van kiemelkedő szerepe.
Az adótanácsadó felmérése szerint az adónemek közül a vállalati profitok adóján túl a fogyasztást, forgalmat terhelő adók lesznek célkeresztben, utóbbiak terén várható nagyobb növekedés, folytatódik az előző évek, évtizedek tendenciája. A magas jövedelmeket terhelő extra adók azonban néhány állam kivételével – például Németország – várhatóan nem kerülnek fókuszba – írja az RSM DTM.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!