Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Majdnem minden második elutasított pályázó panasszal él a döntés ellen az uniós projektek esetében – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI érdeklődésére.
Az NFÜ adatai szerint a tavaly augusztus végéig meghirdetett pályázatok alapján április 28-áig elbírált 1.446 panaszból csupán 324-et találtak jogosnak. Az uniós források felhasználása során a 2007-ben indult Új Magyarország Fejlesztési Tervhez (ÚMFT) kapcsolódóan egységes eljárást vezettek be a panaszok intézésére.
Korábban programonként eltérő gyakorlat érvényesült az elbírálásra. Az ÚMFT indulása óta a tavaly augusztus 29. előtti pályázatokra április 28-áig beérkezett pályázatokból 3.535 projektet utasítottak el valamilyen hibára hivatkozva – tájékoztatott az NFÜ. Az elutasítások esetében 1.482 döntésre érkezett panasz.
A pályázó panaszt tehet a tervezett projekt elutasítása ellen, a csökkentett összköltséggel, vagy módosított feltétellel történő támogatás, jogszabálysértés, illetve a pályázati kiírás szerinti tájékoztatásban foglaltak megsértése esetén. Az NFÜ szerint gyakori pályázói panasz, hogy a hiánypótlásra megküldött felhívást nem tartják teljes körűnek, egyértelműnek a projektet benyújtók.
Jellemző kifogás, hogy a pályázat beadásakor a kritériumokat eltérően értelmezik, továbbá a panaszos nem találja elég részletesnek az elutasítás indoklását. Előfordul, hogy a panaszos vitatja a szakértői pontozás megfelelőségét, továbbá az értékelés elhúzódását.
Forrás: Világgazdaság Online
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!