NGM: nem tűntek el az adózók, fehéredik a munkaerőpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemzetgazdasági tárca a Napi Gazdaság pénteki cikkére reagálva közölte, hogy a Magyarországon a legálisan foglalkoztatottak száma az elmúlt években nőtt. A cikk írója a NAV adataiból hibásan következtetett arra, hogy egyre többen térnek vissza a szürkegazdaságba.


Az adatot közlő cikk valóban az szja-bevallások alapján közölt statisztikai adatokból indult ki, azonban az éves adatok összehasonlításakor teljesen figyelmen kívül hagyta az adott évi jogszabályi környezetet, ezáltal hibás következtetésekre jutott.

Elsősorban a cikk tévesen hivatkozott az szja-bevallást benyújtók számára, mivel a NAV statisztikájából kivont adatok az összevont jövedelmet vallókra vonatkoztak. Ebből fakadt az első téves következtetés, hiszen a cikkben jelzett csökkenés nem a bevallást benyújtók számában, hanem az összevonás alá eső jövedelmet vallók számában mutatkozott a vizsgált időszakban.

Az adott évi jogszabályváltozások ismeretének hiánya további hibás következtetéseket is eredményezett. Az írás megfeledkezett arról, hogy az adóterhet nem viselő járandóságok (például nyugdíj, ösztöndíj) fogalma – adójogi kategóriája – az arányos egykulcsos adóztatás bevezetésével párhuzamosan megszűnt. Ezáltal azok a magánszemélyek akik korábban csak ilyen jogcím miatt szerepeltettek adatot bevallásukban, kikerültek az összevont jövedelmet bevallók köréből. Így tehát a jogszabályváltozás következtében mintegy 150 ezer ember bevallási kötelezettsége szűnt meg, anélkül hogy a munkaerőpiaci helyzetükben változás állt volna be.

A cikk írója figyelmen kívül hagyta azt is, hogy 2011-től az egyszerűsített foglalkoztatottak esetében csak akkor keletkezett a magánszemélynek összevont jövedelme, ha annak éves összege meghaladta a 840 000 forintot. Ezen összeghatár alatt az ilyen foglalkoztatottnak (például az idénymunkásoknak) bevallást sem kellett benyújtaniuk. A tény fontosságát igazolja, hogy az adatszolgáltatások alapján 2011. év vonatkozásában átlagosan több mint 100 ezer ember szerzett ilyen jogcímen jövedelmet.

A fenti összefüggések egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a statisztikai adatokat csak a vizsgált időszakra vonatkozó jogszabályi környezet ismeretében lehet értelmezni – áll a nemzetgazdasági tárca közleményében.

(forrás: Nemzetgazdasági Minisztrérium)



Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.