Nőhetnek a kkv-k adminisztrációs terhei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legfrissebb NGM-tervezet értelmében a jelenlegi nyilvántartási formát egy jóval komplexebb és bonyolultabb verzió váltaná fel a kapcsolt vállalkozások esetében, amely már nemcsak a nagyvállalatokat, hanem a kis-és középvállalkozásokat is érinti, jelentős adminisztrációs terhet rakva ezzel rájuk, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.


Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) legfrissebb, a szokásos piaci ár meghatározására vonatkozó nyilvántartási kötelezettséggel kapcsolatos tervezetének egyik legfontosabb újdonsága, hogy a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozóan az új rendeletből hiányzik a 2009 óta hatályos törvény 1. § (3)/b része, amely arról rendelkezik, hogy a kis – és középvállalkozásokat nem terheli nyilvántartási kötelezettség. A tervek szerint az új rendeletet a 2018-ban kezdődő adóévi adókötelezettséghez kapcsolódó nyilvántartásokra kellene először alkalmazni. Érdemes figyelembe venni, hogy 2016 óta már az ügyvezetői egyezőség is kapcsolt viszonyt eredményez egy vállalkozás esetében.

„A módosítás miatt rendkívül súlyos adminisztrációs terhekre számíthatnak a kis – és középvállalkozások, ráadásul a legtöbb érintett céget váratlanul érheti a törvényi módosítás” – hívta fel a figyelmet Békési Orsolya, a Crowe FST transzferár tanácsadási területének igazgatója. A szakember hangsúlyozta: a súlyos bírságok elkerülése érdekében a vállalkozásoknak mindenképpen olyan szakemberek és tanácsadók segítségét érdemes igénybe venniük, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek a transzferárazásra vonatkozó dokumentációval kapcsolatban.

A másik lényeges módosítás, hogy a mostani transzferár nyilvántartási formákat egy új váltaná fel, amely egy fődokumentumból és egy helyi dokumentumból áll. „Ez a verzió a korábbiakhoz képest jóval összetettebb, mivel több információt tartalmaz az érintett cégről, illetve a cégcsoportról” – tette hozzá a Crowe FST szakembere.

 

További változtatás, hogy amennyiben a felek szóbeli szerződést kötöttek egymással, annak a részletes tartalmát is le kell írni ezentúl, vagyis az ilyen típusú szerződésekre is nagyobb figyelem irányulhat.

Békési Orsolya szerint egyes ügyletek árazásának tervezésekor is érdemes szakemberhez fordulnia az adózónak, mivel a választott módszerhez igazodóan részletesebb nyilvántartás vezetésre lesz kötelezve.

A tervezetben ugyanakkor jelentős könnyítést jelent, hogy amennyiben nincs jelentősebb változás a cég életében, akkor az érintett cégnek az összehasonlíthatóként kiválasztott vállalkozásokra vonatkozóan készített adatbázis-szűrését elég lesz háromévente, míg a pénzügyi adatokat évente frissítenie. 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.