Növekszik a kis biztosítók adókedvezménye, a hitelintézetek adóvisszatérítését egy évvel meghosszabbítják


A kormány jelentősen, 2,5-szeresére emeli a kis biztosítókat segítő adókedvezmény értékhatárát, így a legkisebb biztosítók nagyobb adókedvezményben részesülhetnek – jelentette be keddi közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

A kormány a pénzintézetek járványügyi különadójának visszatérítését egy évvel, azaz 2026-ig meghosszabbítja, de az alkalmazását az idei évben nem teszi lehetővé.

A minisztérium közölte: 8 milliárd forintról 20 milliárd forintra emelkedik a casco, illetve a vagyon- és balesetbiztosítási szolgáltatást nyújtó biztosítók által alkalmazható kedvezményes adómértékek értékhatára. Az új rendelkezés a legkisebb biztosítók számára kedvező, arányosabb közteherviselést tesz lehetővé.

Mint kiemelték, a módosítás érinti a pénzintézeti különadó szabályozását is. A hitelintézetek által korábbiakban megfizetett járványügyi különadó miatt öt adóévben lehet csökkenteni a befizetendő bankadó összegét. A most megjelent rendelet alapján – tekintettel az elhúzódó háború káros hatásaira – az adóvisszatartás útján érvényesíthető csökkentést a 2024. adóévre nem lehet alkalmazni.

Annak érdekében, hogy az intézkedés ne jelentsen tehernövekedést, az adóvisszatérítést a kormány egy évvel meghosszabbítja, így a 2021-2025-ös adóévek helyett a 2021-2023-as és 2025-2026-os években lesz elérhető – közölte a PM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 17.

Szponzori támogatások a sportban – társasági adó szemmel

2024 nyarán több olyan rangos sportesemény is megrendezésre kerül, amely nemcsak a sportközvetítések nézőit hozza lázba, hanem az esetleges támogatók, szponzorok számára is érdeklődésre tarthat számot. A jelentős marketingérték, amelyet ezek a rendezvények magukban hordoznak, azzal jár, hogy a gazdasági élet szereplői előszeretettel támogatják az adott sportág keretein belül működő sportszervezeteket, illetve sportköztestületet. Mindez természetesen adóvonzattal is jár – ennek kérdéskörét járjuk körül a társasági adó tekintetében.