Növekvő zavar az új számlatömbök körül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kaotikusan indult az év annak, aki most próbált új számlatömböt beszerezni: januártól a régieket le kell zárni, az üreseket meg kell semmisíteni.Ez még nem okozott volna problémát, ám a korábban kialakult szokásokhoz képest több nyomtatványbolt is extra azonosítókat követelt meg a vállalkozásoktól a számlatömb kiadásához.

Az ide vonatkozó rendelet szerint a nyomtatványboltokban szigorú számadási nyomtatványon kell rögzíteni a vásárlást, vagyis a számlán szerepeltetni kell a vevő nevét, székhelyét és adószámát is.
Az adatok valóságtartalmát a jogszabály szerint hitelt érdemlően kell bizonyítani. A sokak szerint gumiszabálynak tartott rendelkezés szerint a vállalkozás a bélyegzőjével, az aláírási címpéldánnyal vagy a cégpapírokkal is igazolhatja magát. Ezzel nem is volt gond az elmúlt években (az ezt szabályozó rendeletet 1995-ben alkotta meg a Pénzügyminisztérium), az idén azonban sok esetben visszautasították a nyomtatványboltokban azokat, akik mindössze a cég bélyegzőjével felvértezve próbáltak új tömböt vásárolni, és arra kérték őket, hogy a teljes cégpapírköteget mutassák be.

Ez azért is nehezen érthető, mert az idén életbe lépő, 2006 októberében elfogadott jogszabályváltozásra már több mint fél éve készülnek az érintettek, sőt július óta csak az új típusú tömböket értékesíthetik a kereskedők. Arról nem is szólva, hogy a módosítás nem változtat a forgalomba hozatal szabályain, mindössze a nyomtatványbolt és az adóhatóság közti adatcserére vonatkozik.
A változás lényege, hogy a nyomtatványboltoknak előzetesen az adóhatóságtól kell kérniük egy kontingenst, amelyet a bolt korábbi forgalma alapján kalkulálnak ki. A dedikált sorszámú nyugtatömböket az Apeh gyártatja le a forgalmazó számára. Vagyis ha az adóhatóság bárhol gyanús számlára bukkan, akkor percek alatt kiderítheti, hol került forgalomba a tömb. Ennek kapcsán ugyanakkor érthetővé válik a nyomtatványboltok gyanakodása, annál is inkább, mert az adott bolthoz kirendelt sorszámokat az adóhatóság honlapján meg lehet tekinteni.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.