Nyári aktualitások: szabadság, nyári munka és az idegenforgalmi adó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kitört a nyár és ez nemcsak a szokásos strandszezonnal és kánikulával kapcsolatos kérdéseket hozta magával, hanem olyanokat is, mint például hogyan tudunk elmenni szabadságra, mi történik a “túlvett” szabadságokkal, pótoljuk-e a munkaerőhiányt nyári diákmunkával, és vajon, mi a helyzet az idegenforgalmi adóval?

A nyári diákmunka a diákok és a munkáltatók számára is hasznos lehet. A diák a munka során gyakorlati tapasztalatokra és ismeretségekre tehetnek szert, míg a munkáltatók a diákok foglalkoztatásával pótolhatják a nyári szabadságok miatt jelentkező munkaerőhiányt. Attól függetlenül, hogy munkáltatók vagyunk, vagy diákok, akár aggódó szülők, a végső döntés előtt a mindenképp szükséges megismernünk a vonatkozó alapvető előírásokat és az adózási szabályokat. Ezeket ismerteti dr. Kiss Mariann cikke, mely az Adó szaklap nyári duplaszámában jelent meg.

Emellett a legfrissebb lapszámban Dr. Kovács Attila az idegenforgalmi adó gyakorlati alkalmazásához kíván segítséget nyújtani közel 6 oldalas írásában, amelyben bemutatja

  • a törvényi mentességi tényállásokat és
  • az adómentességi feltétel igazolásaként szolgáló lehetséges bizonylatokat, valamint
  • az adó beszedésére kötelezett adózóra irányadó eljárási rendet.

Munkaügyi rovatunk állandó szerzőpárosa, Dr. Horváth István és Dr. Szladovnyik Krisztina a szabadság vonatkozásában a jogosultság és a kiadás kérdéskörét járja körbe. Cikksorozatuk jelenlegi részében kitérnek

  • a szabadság egybefüggő minimális időtartamával kapcsolatos megállapodási lehetőségre,
  • a szabadság pénzben történő megváltásának eseteire,
  • az ún. „túlvett” szabadság tartamára járó távolléti díjra, valamint
  • a szabadság kiadásának időpontjára, annak módosíthatóságára és a kiadott szabadság megszakítására vonatkozó rendelkezésekre, továbbá
  • a szabadság munkanap helyett órában történő elszámolására.

A duplaszámban olvashatunk még Kopányiné Mészáros Edda szerzőnktől a Kuponok és pontgyűjtő akciók adózásáról, és azok Szja tv. szerinti adókötelezettségének alakulásáról. Továbbá Siklósiné Antal Gyöngyi A kettős adóztatás elkerülése című cikksorozatának első részében az általános, elméleti ismereteken túl foglalkozik az szja-ban alkalmazandó szabályokkal, míg a későbbiekben megjelenő második részben a társaságok ügyleteivel, a társasági adó szabályaival fog foglalkozni. Ezenkívül ki fog térni az elmúlt időszakban, az adóelkerülés és agresszív adótervezés elleni fellépés keretében megalkotott olyan új nemzetközi sztenderdekre és azok hazai jogban történt leképezésére, amelyek az ismertetett módszerek alkalmazását módosítják, meghatározott esetekben korlátozzák.

Az Adó szaklap 2022/8-9. lapszámában olvashatunk még a vevői készlet gyakorlati alkalmazásáról Kelemenné Görög Andrea Erzsébet tollából, valamint dr. Pánczél Áron Az özvegyi nyugdíj szabályai című írásában az alábbi kérdések megválaszolásával foglalkozik:

  • ki jogosult özvegyi nyugdíjra?
  • mitől lehet ideiglenes az özvegyi nyugdíj?
  • milyen módon kell meghatározni az özvegyi nyugdíj összegét?

Szokás szerint megtalálható a lapban Dr. Szabó Andrea Jogesetek rovata, amelyben ezúttal iránymutatást találunk az előlegszámla alapján történő áfalevonásról, a fellebbezéshez előírt űrlap használatáról és a változásbejegyzési eljárás lefolytatása előtt a cégvezető tisztségének megszűnésének megállapíthatóságáról.

Kérdések és válaszok rovatunk ebben a hónapban is olyan aktuális, sokakat érintő adózási, számviteli, illetve társadalombiztosítási témákkal foglalkozik, mint például

  • lakhatásért cserébe felajánlott felújítás adózása,
  • TBSZ-számla újrakötésének bejelentése,
  • külföldi pókerjátszmából származó jövedelem kérdésköre,
  • részesedés bejelentése a jogutódnál,
  • a jogutód által leírható veszteség kiszámításához szükséges árfolyam,
  • raklaphulladék értékesítése kapcsán felmerülő EKÁER-kötelezettsége,
  • új személygépkocsi beszerzését terhelő áfa visszaigénylése,
  • kisbenzinkút által a kisvállalati adóalap terhére érvényesíthető kedvezménye.

És mindezeken kívül számos személyi jövedelemadót, társasági adót, általános forgalmi adót és adóeljárást érintő cikket olvashatunk az Adó szaklap 144 oldalas nyári duplaszámában.

Olvassák, adják hozzá Kedvenceikhez, osszák meg munkatársaikkal, ajánlják ismerőseiknek!


Kapcsolódó cikkek

2022. június 22.

A diákmunka adózásáról tájékoztatott a NAV

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében, sőt rájuk is vonatkozik a 25 év alattiak kedvezménye – olvasható a NAV weboldalán.
2019. szeptember 5.

A diákmunka és a nyugdíj kapcsolata

Bár a nyárnak már vége, a szünidőben végzett munka hatása akár a nyugdíjig is elnyúlhat. A nyári munkavégzés többféle módon, többféle szerződés alapján történhet, többféle jogviszony keretében lehet keresőtevékenységet folytatni. A kiválasztott megoldás a társadalombiztosítási hatások szempontjából is lényeges, mivel a nyári munkával is szerezhetünk társadalombiztosítási jogosultságokat, biztosítási időt, illetve szolgálati időt.
2022. június 15.

Az szja-mentesség vonzóbbá teheti a diákmunkát

A 25 év alattiak nemcsak a személyi jövedelemadó megfizetése alól mentesülnek, hanem az adminisztrációtól is – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.