Nyolc mázsa jelöletlen zöldséget és gyümölcsöt talált a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint nyolc mázsa jelöletlen zöldséget és a gyümölcsöt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Csongrád megyei piacon – közölte megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön.

Némedi-Varga Éva közölte: a NAV munkatársai próbavásárlást tartottak egy teherautóból almát, fejes káposztát, karfiolt, sárgarépát, petrezselymet és körtét árusító férfinél egy Csongrád megyei piacon. A próbavásárláson az ellenőrök sem számlát, sem nyugtát nem kaptak. Kiderült az is, hogy az értékesítést végző férfinél pénztárgép és számla-, illetve nyugtatömb sem volt.

A kormányhivatal szakemberei megállapították, hogy a 44 rekesz, összesen 810 kilogramm zöldség és gyümölcs jelöletlen, így kockázatosnak minősítették a szállítmányt, zár alá vették, és elrendelték az áru megsemmisítését.

Az emberi fogyasztásra alkalmatlan zöldséget és gyümölcsöt a pénzügyőrök átadták a Szegedi Vadasparknak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 5.

A fővárosban idén 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el

Idén az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, ahol 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt tekintve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult, ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek – közölte saját adatai alapján a Duna House kedden.

2023. december 5.

NAV-Figyelő, 48. hét: tesztelhető az eÁFA, adventi ellenőrzések

Az adóhatóság ismételten arról tájékoztat, hogy 2024-ben elindítja az elektronikus áfarendszert, az eÁFA-t az áfabevallások elektronikus összeállításának és benyújtásának támogatására. A rendszer újdonságairól és az e-platformot üzemeltetők adatszolgáltatási kötelezettségeiről és a tesztfelület lépéseiről is olvashatnak az Accace Hungary eheti NAV Figyelőjében.

2023. december 5.

A hamisított termékek egészségügyi kockázatai

Rendszeresen adunk hírt arról, hogy a NAV munkatársai milyen hamis termékeket foglaltak le. A leggyakrabban hamis cigarettával, illatszerrel és ruhával találkozhatunk a cikkekben. De a költségvetési csaláson túl az ilyen termékek egészségügyi kockázatokat is jelenthetnek. Az index.hu cikkében erről olvashatnak.