Nyugdíjba vonulhatnak a 40 év szolgálati időt szerzett nők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az életkoruktól függetlenül januártól öregségi teljes nyugdíjba vonulhatnak a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők a hét elején elfogadott törvény értelmében. Újdonság továbbá, hogy évente egyszer bárki kérhet szolgálati idő megállapítást.

Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosulttá válnak azok a nők, akik legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkeznek és azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, biztosítással járó jogviszonyban nem állnak. Az előrehozott nyugdíjhoz hasonlóan tehát a fennálló biztosítási jogviszonyt ebben az esetben is meg kell szüntetni (átmenetileg).

A nyugdíj szempontjából a kedvezményezett nők esetében jogosultsági időnek minősül egyrészt a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony, másrészt pedig a tgyás, gyed, gyes, gyermeknevelési támogatás és a súlyosan fogyatékos gyermekére tekintettel megállapított ápolási díj ideje is.

Fontos ugyanakkor, hogy az öregségi teljes nyugdíj nem állapítható meg, ha az úgynevezett kereső tevékenységgel járó biztosítási jogviszony vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a harminckét évet, olyan nő esetén pedig, akinek a súlyosan fogyatékos gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, a harminc évet. Magyarul a gyermekneveléssel, gondozással eltöltött idő (tgyás, gyed, gyes stb.) nélkül legalább 32, illetve 30 év szolgálati időt kell szerezni a nyugdíjkorhatár előtti nyugdíjhoz. Ez a 32, illetve 30 éves jogosultsági idő ugyanakkor – ha az érintett a saját háztartásában öt gyermeket nevelt – egy évvel, minden további gyermek esetén további egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökken. A törvény ezen felül felhatalmazta a Kormányt, hogy rendeleti úton részletesen meghatározza a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat.

A kedvezményes nyugdíj összege a teljes összegű öregségi nyugdíjjal azonos összegű, azaz a nyugdíjkorhatárt megelőzően nyugdíjba vonuló nők teljes öregségi nyugdíjat kapnak. Rájuk is kiterjesztették ugyanakkor az előrehozott nyugdíjasokra élő kereseti korlátozást. Eszerint, ha a tárgyévben biztosítással járó jogviszonyban áll, illetőleg egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytatnak, és az általuk fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizennyolcszorosát (éves keretösszeg), az éves keretösszeg elérését követő hónap első napjától az adott tárgyév december 31-éig, de legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a nyugdíjfolyósító szervnek a nyugdíj folyósítását ilyenkor is szüneteltetnie kell.

Újdonság továbbá, hogy életkortól függetlenül bármely biztosított (volt biztosított) évenként egyszer kérheti a szolgálati idejének, valamint a korkedvezményre és egyéb, jogszabályban meghatározott, foglalkozáshoz kapcsolódó kedvezményre jogosító idejének a megállapítását.

Forrás: Egységes javaslat


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.