Nyugdíjjárulék helyett nyugdíjadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőben nyugdíjadóvá alakulna a 24 százalékos munkáltatói myugdíjbiztosítási járulék, és az állami rendszerbe visszatérőknek kompenzációt ígér a kormány – ismertette az új nyugdíjszabályokat a nyugdíjvédelmi megbízott.

A kormány által szerdán határozatba foglalt új nyugdíjszabályokat pénteken két törvényjavaslatban terjeszti a kormány a parlament elé, így a magán-nyugdíjpénztári tagoknak 45 napjuk marad arra, hogy válasszanak a magán- illetve az állami rendszer között – mondta Selmeczi Gabriella, a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A parlament december 13-án végszavaz a törvényekről, és aki maradni akar a magánpénztárban, annak január utolsó napjáig kell nyilatkoznia erről. A maradás azt jelenti, hogy a 24 százalékos munkaadói befizetésről az érintett lemond, és csak a saját 10 százalékos befizetése után jut nyugdíjhoz – mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette: a 24 százalékos munkaadói járulékot egyúttal adóvá alakítja a törvényjavaslat.

A továbbiakban a nyugdíjvédelmi megbízott a szóban forgó két törvényjavaslat néhány elemét ismertette. Aki visszalép az állami rendszerbe, és a magán-nyugdíjpénztárban a jelenlegi pénze nem éri el a befizetését, annak a különbséget az állam kiegyenlíti. Akinek viszont hozama van a befizetésein, az azt adómentesen felveheti.

Forrás: FN.hu


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.