Orbán: adócsökkentésekkel léphetünk előre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szja-csökkentés, a házi sertéshús és az új lakások áfájának mérséklése eszközök az előrelépéshez a minsizterelnök szerint – derült ki Orbán Viktor napirend előtti felszólalásából.


Az idei költségvetés céljának Orbán Viktor  azt nevezte, hogy mindenki léphessen egyet előre. 

Ezt három eszköz szolgálja: az adócsökkentés – az 1 százalékpontos szja-csökkentés, a házi sertéshús és az új lakások áfájának mérséklése -, az otthonteremtés támogatása és a családok megerősítése – sorolta Orbán Viktor.

családok megerősítésével kapcsolatban szólt a kétgyermekes családok gyermekenkénti adókedvezményének növeléséről, valamint a béremelésekről, köztük a minimálbér-emelésről.

„A magyar gazdaság teherbíró képességének határáig mentünk el a béremelések tekintetében” – fogalmazott, kifejtve: a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknak – a tavalyi 30 százalék után – idén és a következő években 5-5 százalék béremelés jut, a felsőoktatásban az emelés mértéke 15 százalék, a pedagógusoknál pedig 2013 óta minden évben emelt a kormány.

A tanárokról külön is beszélt a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a pedagógusok elsőként részesültek béremelésben, aminek erkölcsi és bizalmi okai is vannak. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

„A magyar ember általában is bízik a tanárokban, ezért is merjük rájuk bízni azt, ami a mi életünkben a legfontosabb, vagyis a gyermekeinket” – fogalmazott, hozzátéve: a kormány támogatja a mostani tárgyalásokat is, és „megegyezésre fogunk velük törekedni”.

Az egészségügyben dolgozók mozgóbérére januárban 12,8 milliárd forintot fordítottak, amit az ápolók és az orvosok kapnak. A szakvizsgázott fiatal orvosok 151 ezer forint plusz támogatást kapnak, a háziorvosok pedig a tavalyi emelést – némileg növelve – az idén is megkapják – tette hozzá Orbán Viktor.

Azt is közölte, hogy a tervek szerint 2016. július elsejétől a járási hivatalokban dolgozók bére 30 százalékkal nő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.