Őrizetbe vették a NAV egyik felsővezetőjét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felsővezetőjét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Az ügyészség vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben.

Szerdán 13 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót az ügy teljeskörű felderítése és további bizonyítékok beszerzése érdekében.

A gyanú szerint egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság korábbi működésében érdekelt vállalkozó 2020 áprilisában felkereste a vele bizalmas viszonyban álló, az adóhivatal központi szervénél vezető beosztásban dolgozó embert, és közbenjárását kérte a cégnél folyamatban lévő adóeljárás mielőbbi befejezésében. A cél az volt, hogy az eljárás folytatása ne fedjen fel olyan pénzügyi visszaéléseket, amelyek a vállalkozás partner cégeit is érintik.

A hivatalos személy azt ajánlotta a vállalkozónak, hogy az érintett cég rendezze adótartozását, majd az adóeljárást folytató adóhatóságnál – vezető pozícióját felhasználva – elérte, hogy soron kívül megkezdjék az eljárás lezárását.

A vállalkozó – előzetes megállapodásuk alapján – a segítségért egy 342 ezer forint értékű mobiltelefont adott át a NAV-os vezetőnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködésben folytatott eljárásban végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.

Az ügyészség a vezető beosztású hivatalos személyt és a vállalkozót gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket és indítványozza letartóztatásuk elrendelését. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. január 5.

Korrupció miatt emeltek vádat a NAV volt vezetője ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.
2019. május 10.

Korrupció miatt emeltek vádat a volt NAV-os ellen

Korrupció miatt vádat emeltek a NAV Pest Megyei Adóigazgatóságának egyik korábbi főosztályvezető-helyettese ellen, aki két társával pénzért törölt adótartozásokat – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.