Öt év alatt tízszeresére nőtt a kivások száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhivatal nyilvántartásában már 65 ezer kivás céget tartanak nyilván – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert szerint a kormány adócsökkentő politikájának részeként január 1-től egy százalékponttal, 11 százalékra csökkent a kisvállalati adó mértéke, vagyis még nagyobb adóelőnyt biztosít a kiva.

185 milliárdot spóroltak a kivások

Szerinte az adó kulcsának csökkentése mellett a Pénzügyminisztérium népszerűsítő tájékoztató-kampánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2016-hoz képest az idén február végére a tízszeresére nőtt a kivások tábora.

Nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét a magyar kisvállalati adó, és jelentős versenyelőnyt biztosít a gazdaság újraindítása, a beruházások és a fejlesztések ösztönzése során is.

kiva

Egy növekedni, bővülni kívánó cégnek a kiva olyan adómegtakarítást biztosít, amilyenre szinte egyetlen, az Európai Unióban jelenleg hatályban lévő adófajta sem képes. A vállalkozások szempontjából kifejezetten kifizetődő a kisvállalati adó, így tavaly év végéig a kivát választó cégek összességében 185 milliárd forint adót spóroltak meg.

Kiva-kalkulátor is segít

A kiva mindezek mellett igen rugalmas adófajta is, hiszen év közben bármikor lehet választani, és a bejelentést követő hónap első napjától már a kiva szerint adózik a cég. Vagyis ha egy cég ma úgy dönt, hogy áttérne a kivára, és ezt jelzi is, akkor február 1-től már kivásként adózhat. Sok cégnek még most is megérné áttérni, főként ha már most látszik, hogy a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A döntésben a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora is segít.

Az adópolitikai célokat a koronavírus-járvány se tudja felülírni: a jövőben is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a kormány a hazai kis- és középvállalkozásokat – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.