Vádat emeltek egy vállalkozó ellen adócsalás miatt
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy vállalkozó ellen majdnem hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Népszerű a mikrovállalkozások körében az új beszámolási rendszer, ami Pankucsi Zoltán szerint annak is köszönhető, hogy bevonták a számviteli és adószakmai szervezeteket a részletszabályok kidolgozásába.
A Céginformációs Szolgálat adatai szerint a legkisebb vállalkozások jelentős hányada döntött a korábbiaknál lényegesen egyszerűbb beszámolási rendszer alkalmazása mellett, több mint 43 ezer vállalkozás teljesítette 2013. évi beszámolási kötelezettségét a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló útján.
Pankucsi Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek hangsúlyozta: örvendetes, hogy az új beszámolási formával már az első évben ilyen sok vállalkozásnak tudták jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheit.
Természetesen, az egyszerűsített beszámolási forma gyors elterjedésében minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a tárca fokozottan bevonta a hazai számviteli és adószakmai szervezeteket az előzetes munkafolyamatokba, számos külső javaslat segített a részletszabályok kidolgozásában – tette hozzá.
Számviteli és gazdálkodási változások az államháztartás területén 2014 |
---|
|
Ha figyelembe vesszük az uniós szinten is a legalacsonyabb adminisztrációval járó új hazai adónemet is, a kisadózók tételes adóját, elmondhatjuk, hogy mintegy egy év leforgása alatt – a szinte teljes mikro, kis- és középvállalkozói kört lefedő társasági adócsökkentésen túl – 130 ezer vállalkozás esetében sikerült javítani az adózási feltételeket és minimalizálni a könyvvezetéshez kapcsolódó adminisztrációt – mondta Pankucsi Zoltán.
(Forrás: MTI)
A Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelet egy vállalkozó ellen majdnem hetvenöt millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett – közölte az adóhatóság csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!