Parlament előtt az átdolgozott költségvetés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egész világra kiterjedő hitelválság nagyon hamar éreztette a hatását Magyarországon is. Ennek az első jelei között szerepelt, hogy a kormány visszavonta a 2009-es költségvetés tervezetét, illetve az adómódosításokat is. Rövid időn belül elkészült és a parlament elé került a jövő évi büdzsé módosított változata.

A járulékfizetési felső határ egy naptári napra jutó összege 21 000 forint lesz. Ez évi 7 665 000 forintot jelent. A nyugdíjemelés számításánál 3,9 százalékos országos nettó átlagkeresetnövekedést, illetve 3,9 százalékos fogyasztói árnövekedést fognak figyelembe venni. A jogi segítői óradíjként és kirendelt ügyvédi óradíjként 3000 forinttal kell számolni 2009-ben.

Közbeszerzési értékhatárok
A közbeszerzési törvény (Kbt.) VI. fejezete szerinti nemzeti közbeszerzési értékhatár 2009. január 1-jétől december 31-éig árubeszerzés esetében 30,0 millió forint, építési beruházás esetében 90,0 millió forint, építési koncesszió esetében 100,0 millió forint, szolgáltatás megrendelése esetében 25,0 millió forint, szolgáltatási koncesszió esetében pedig 25,0 millió forint lesz. A Kbt. VII. Fejezete alkalmazásában a nemzeti közbeszerzési értékhatár árubeszerzés esetében 50,0 millió forint, építési beruházás esetében 100,0 millió forint, szolgáltatás megrendelése esetében 50,0 millió forint lesz, míg a Kbt. negyedik része alkalmazásában az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatára árubeszerzés esetében 8,0 millió forint, építési beruházás esetében 15,0 millió forint, szolgáltatás megrendelése esetében pedig 8,0 millió forint lesz.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

A pénztárérték-változáshoz kapcsolódó adóalap-korrekciók a kisvállalati adóban (I. rész)

Bár a kisvállalati adóban 2017. január 1-je óta már nem a pénzforgalmi szemlélet érvényesül az adóalap meghatározása során, mégis létezik olyan korrekciós tétel, amely a pénzmozgáshoz, a pénztár nyitó és záró értékéhez kapcsolódik, és „páros” formában szerepel a jogszabályban (tehát van adóalap-növelő-, és csökkentő verziója is, a pénztárérték változásának előjelétől függően).