Pénztárszövetség: kedvezőbb a szabályozás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyösszegű szolgáltatás mellett a pénztártagoknak háromféle járadék lesz elérhető.


Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) szerint egyértelműen pozitív az önkéntes pénztárakra vonatkozó szabályozás módosítása a tagok számára, és az időzítése is ideális volt, mivel most van a cafeteria-választás, illetve az év végi adóoptimalizálás időszaka. 

A Pénztárszövetség közleményében az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításnak különösen azt az újítását tartja kedvezőnek, amely szerint az egészségpénztárak mandátumot kapnak önsegélyező feladatok ellátására is.

Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke szerint az egészségpénztári tagoknak ezzel a kasszájuknál maradva vagy egy egészségpénztárba belépve módjuk nyílik akár a lakáscélú jelzáloghitel törlesztésének részbeni támogatásra is.

Az egészségpénztári számla nem csupán egy egyszerű készpénz-helyettesítő eszköz, hanem egy, az egészségtudatosságot a fókuszba helyező, ám azonnali költést biztosító, ugyanakkor akár 20 százalékos adókedvezménnyel támogatott megtakarítási forma – mutatott rá az elnök. 

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

A Pénztárszövetség szerint az cafeteria-választás során is erős érv lesz az egészségpénztárak mellett a szolgáltatások bővülése. Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások esetében pedig az lesz vonzó, hogy az egyösszegű szolgáltatás mellett a pénztártagoknak – az 1000 fő fölötti kasszáknál – a jövőben háromféle járadék lesz elérhető. Új lehetőségként rendelkezésükre áll az ütemezett pénzkivonás, valamint az eddig ismert banktechnikai járadék, illetve a pénztáruk által biztosítótól vásárolt életjáradék. 

Az elnök külön felhívta a figyelmet arra, hogy az év végéhez közeledve mind az önkéntes nyugdíjpénztár, mind az egészségpénztár jó lehetőség azadóoptimalizálásra is, hiszen az éves befizetések 20 százaléka, legfeljebb 150 ezer forint adókedvezményként érvényesíthető, és ez így lesz 2016-ban is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.