PM: lesz 2008-tól ingatlanadó, módosulhat az adórendszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

˝A kormány már döntött: 2008-tól lesz ingatlanadó, … nincs koalíciós feszültség, a kormány döntését mind a két kormánypárt irányadónak tartja˝ – mondta el a portfolio.hu kérdésére Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára a mai államháztartási sajtótájékoztatón.

Kérdésünk arra irányult, hogy a napokban olyan hír látott napvilágot, miszerint az SZDSZ a teljes adóreform megvalósulásához kötné az ingatlanadó bevezetésének támogatását. A témakör azért is lényeges, mert a kormány már szerepeltette az új adónem jövő évi bevezetését a konvergencia-programban, így annak csúszását, vagy a tervek megváltoztatását bizonyára nem nézné jó szemmel többek között Brüsszel.

Tátrai felhívta a figyelmet, hogy „nem a hiány további csökkentését fogja szolgálni az ingatlanadó bevétele”, a 60 mrd Ft-os bevétel „nélkül is teljesülne a deficitcsökkentés”. Hozzátette: „amennyiben bevezetésre kerül az ingatlanadó, az abból befolyó bevételből lehetőség nyílik a más adónemekből befolyó bevételek csökkentésére”. (Ezen a ponton tehát közelít az elképzelés az SZDSZ elvárásához, de az ingatlanadó miatti máshol bekövetkező adócsökkentés távolról sem nevezhető adóreformnak.)

Forrás: Portfolio


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).