PM: Magyarország továbbra sem támogatja a tagállami adópolitika korlátozását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország a tagállamok adópolitikai szuverenitását korlátozó javaslatokat továbbra sem támogatja – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozását (Ecofin) követően a Pénzügyminisztérium (PM) keddi tájékoztatása szerint.

A közleményben a tárcavezető kiemelte: az Európai Bizottság a nemrég benyújtott javaslata alapján fokozatosan átállna az egyhangú döntéshozatalról a minősített többségi szavazásra az adózási kérdésekben, amit a tagállamok széles köre, köztük Magyarország is elutasít. A javaslat a tagállamok nemzeti hatáskörét csorbítaná, továbbá annak időzítése sem szerencsés a közelgő európai parlamenti választásokra tekintettel.

Varga Mihály emlékeztetett: az Európai Bizottság legutóbbi, téli előrejelzésében ismét felfelé módosította Magyarország 2018-ra vonatkozó növekedési adatát, amely a Pénzügyminisztérium 4,6 százalékos várakozásánál is kedvezőbb, 4,8 százalékos GDP-növekedésnek felel meg – írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

A módosítás hátterében a kiugró beruházási teljesítmény és a kedvező munkaerőpiaci folyamatok állnak. A tervezett gazdaságvédelmi program garanciát nyújt arra is, hogy a világgazdasági hatásokat ellensúlyozva a magyar növekedés továbbra is meghaladja az uniós átlagot – emelte ki Varga Mihály, aki arra is rámutatott, hogy az Európai Bizottság előrejelzése szerint a kelet-közép-európai régió az EU-átlag felett alakuló növekedésével fontos szerepet játszhat az unió gazdasági növekedésének élénkítésében.

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a pénzügyi felügyelet európai rendszerének (ESFS) felülvizsgálatáról szóló javaslatcsomagról Varga Mihály elmondta: az uniós pénzügyminiszterek támogatásukról biztosították a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni küzdelemmel kapcsolatos javaslatokat is tartalmazó közös tagállami álláspont elfogadását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.