Befékeződött az EU adópolitikai integrációja már a kezdet kezdetén
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem pusztán Magyarország, hanem az Európai Unió tagállamainak többsége is ellenzi azon javaslatokat, amelyek értelmében az adópolitika egyes területein is áttérnének a minősített többségi szavazásra – közölték diplomáciai források az uniós pénzügyminiszterek keddi brüsszeli tanácskozását követően.
Az Európai Bizottság friss javaslata alapján a tagállamok kormányait tömörítő tanács bizonyos adópolitikai ügyekben fokozatosan átállna az egyhangú szavazásról a legtöbb egyéb szakpolitikai területen már jelenleg is alkalmazott minősített többségi döntéshozatalra.
Az indítványt az Európai Unió két legbefolyásosabb tagja, Franciaország és Németország is támogatja, a keddi ülésen azonban számos résztvevő tiltakozását fejezte ki, főként a kisebb tagállamokból.
Az ellenzők között van Ciprus, Hollandia, Írország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta és Svédország is.
Menno Snel holland pénzügyminiszter elmondta, hogy a javaslatnak nem volt széleskörű támogatottsága.
Valdis Dombrovskis, a bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke pedig „nézetkülönbségekről” számolt be a miniszterek között.
Bennfentes források szerint a javaslat támogatói a továbbiakban a korábban tervezettnél szűkebb területen próbálhatják majd elérni az áttérést.
Olaf Scholz német pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a reformra a hatékonyság növelése érdekében lenne szükség, mivel a közelmúltban gyakran nem sikerült teljes egyetértésre jutni kulcsfontosságú kezdeményezésekről.
Sokan sérelmezik, hogy egyes fontos javaslatok elakadtak vagy meg is hiúsultak a tagországok vétójoga miatt, mint a digitális nagyvállalatok megadóztatását célzó kezdeményezés vagy a pénzügyi tranzakciós adó.
Elvileg nem lenne bonyolult az áttérés, miután a lisszaboni szerződés lehetővé teszi az úgynevezett rendes jogalkotási eljárás területeinek kiterjesztését, ehhez azonban elengedhetetlen a tagállamok egyhangú döntése.
A minősített többségi szavazásokon elegendő, ha a tagállamok 55 százaléka támogat egy adott javaslatot, amennyiben összesített népességük kiteszi az Európai Unió 65 százalékát.
(MTI)