Raklaphulladék értékesítése kapcsán felmerülő EKÁER-kötelezettség


A kész áruk csomagolásához beszerzett fa rakodólapoknak a selejtezést követően raklaphulladékként történő értékesítése esetében felmerülhet-e EKÁER-bejelentési kötelezettség? Az Adó szaklap válasza.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete által kialakított szakmai vélemény szerint, attól függően, hogy a selejtezett fa rakodólapok az eredeti céljukra még használhatóak-e vagy sem, az alábbi megnevezésű és vámtarifaszámú termékekként azonosíthatók:

– „Fából készült rakodólap, amely eredeti használatra alkalmas – 4415”;

– „Fahulladék és maradék nem tömörített formában (eredeti használatra alkalmas állapotban), illetve fűrészárunak sem használható raklap – 4401 40 90”.

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről szóló 13/2020. (XII. 23.) PM rendelet (a továbbiakban: EKÁER-rendelet) 2. § (1) bekezdés b) és c) pontja értelmében az adózó bejelenti az állami adó- és vámhatósághoz a bejelentésköteles terméknek gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó,

– belföldről az Európai Unió más tagállamába irányuló, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) szerinti termék értékesítését vagy egyéb célú kivitelét;

– belföldön nem közvetlen végfelhasználó részére történő első, általánosforgalmiadó-köteles termékértékesítését

az EKÁER-szám megállapítása érdekében.

Az EKÁER-rendelet 2. § (2) bekezdése alapján a bejelentésköteles termékek körét az EKÁER működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról szóló miniszteri rendelet határozza meg.

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról szóló 51/2014. (XII. 31.) NGM rendelet (a továbbiakban: 51/2014. NGM rendelet) 2. számú melléklete egyéb bejelentésköteles termékként nevesíti többek között a „4401” vámtarifaszámú és „Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor, és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is” megnevezésű termékeket. Emellett a gazdaság újraindítása érdekében meghozandó, az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 403/2021. (VII. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 403/2021. Korm. rendelet) 1. melléklete a „4415” vámtarifaszámú fából készült rakodólapot is a bejelentésköteles termékek körébe sorolja.

Az EKÁER-rendelet és az 51/2014. NGM rendelet hivatkozott rendelkezéseit figyelembe véve az adózóknak nem csak akkor merül fel EKÁER-bejelentési kötelezettségük, ha az általuk értékesített rakodólapok rakodólap megnevezésű, eredeti használatra alkalmas és „4415” vámtarifaszámú termékeknek minősülnek, hanem akkor is, ha a fenti rakodólapok a fizikai állapotuk alapján fahulladékként „4401 40 90” vámtarifaszámú termékeknek tekinthetők (feltéve, hogy a kérdéses rakodólapokat az áfatörvényben foglaltaknak megfelelően belföldről az Európai Unió más tagállamába értékesítik, vagy belföldön nem közvetlen végfelhasználó részére áfakötelesen értékesítik).

Önmagában az a tény, hogy a rakodólapokat leselejtezik, illetve „selejtként” kezelik, a tarifális besorolás és az EKÁER-kötelezettség szempontjából nem bír relevanciával. (2022. május 25.)

Hivatkozott jogszabályhelyek:

– EKÁER-rendelet 2. § (1) bekezdés b) és c) pont

– 51/2014. NGM rendelet 1–2. §

– 51/2014. NGM rendelet 1. és 2. számú melléklet

– 403/2021. Korm. rendelet 1. melléklet

A kérdés és a válasz az Adó szaklap 2022/8-9-es számában jelent meg.



Kapcsolódó cikkek

2022. augusztus 15.

Jól látható nagyságú a magyar ikerdeficit

A májusi csökkenés után júniusban a korábbi hónapok szintjére, 806 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg havi hiánya a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn megjelent előzetes adatai szerint. Májusban 370 millió, áprilisban és márciusban egyformán 780 millió euró volt a folyó mérleg deficitje. Július végére az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere  2636,5 milliárd forintra csökkent az év elejétől halmozódó deficit.