Raskó áfacsökkentést javasol


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mezőgazdasági alapanyagok és az azokból készült élelmiszerek jelentős áfacsökkentését javasolja a kormánynak Raskó György agrárközgazdász, volt államtitkár, a Saga Foods Zrt. felügyelőbizottságának tagja. A szaktárca államtitkára szerint 400 milliárdos adóbevétel-kiesést most nem engedhet meg az ország.


A szakember erről a 7. Coop Rally utolsó, 10. állomásán sajtótájékoztatón beszélt Sárváron, a Saga Foods Zrt. székhelyén. Emlékeztetett: a Sagának is jelentős versenyhátrányt okoz a magas – 27 százalékos – általános forgalmi adó. Belföldön nemcsak a feketegazdaságban működőkkel van lépéshátrányban a cég, de az importtermékeket forgalmazókkal szemben is, mivel ezeknek az áruknak általában alacsonyabb az áfatartalma.

Utalt arra is, hogy a világ élelmiszer-árrobbanás előtt áll, ami szerinte már el is kezdődött. Ezért azt javasolja a kormánynak, hogy belátható időn belül csökkentse a mezőgazdasági alapanyagok és a belőlük készült élelmiszerek áfakulcsát a mostani 27 százalékról 10-12 százalékra. Ez a mérséklés legyen általános – de ne vonatkozzon például az élvezeti cikkekre.

Ezzel a lépéssel – állítja Raskó György – fellendíthető lenne a fogyasztás, ami újabb adóbevételeket generálna, s a mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek fejlődésének is lendületet adna, mert a vállalkozásoknak ismét lenne pénzük innovációra.

Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára úgy reagált a felvetésre, hogy abban nincs vita közte és Raskó György között, hogy az alacsony áfa hasznos lenne az ágazat számára. Megjegyezte: a javaslatot az alacsony áfára vonatkozóan – ami 5 százalékról szólt – a VM már többször letette a kormány asztalára. De az államtitkár közlése szerint ez 400 milliárd forint kiesést jelentene, ami most nem hiányozhat a költségvetésből.

Az Adó Online részletes elemzését az élelmiszerek áfakulcsának esetleges csökkentéséről itt olvashatja.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.