Rehabilitációs program megváltozott munkaképességűeknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövő évtől több mint ötszörösére nő a rehabilitációs járulék, a Work Force személyzeti tanácsadó tapasztalatai szerint az érintett cégek jelentős része azonban még csak nem is tud a változásról, sokan pedig a felkészülési fázisban topognak, mert nem jutnak el a megfelelő munkavállalókhoz.

A Work Force az állam és civil szervezetek részvételével olyan átfogó program kialakítását kezdte el, amely a megfelelő partnerek összehozásával a megváltozott munkaképességűeket képes visszavezetni a munkaerőpiacra.

Akár több tízmillió forintos kiadást is megtakaríthat az a 20 főnél több alkalmazottat foglalkoztató munkáltató, amely 2010. január 1-jétől a létszámának öt százalékában munkát ad megváltozott munkaképességűeknek. A járulék ugyanis az idei 177 600 Ft/20 fő/év összegről 2010. január 1-jétől 964 500 Ft/20 fő/évre változik, ami közel 60 000 munkavállalót és mintegy 23 000 olyan céget érint, amelyek együttesen meghatározók a hazai gazdaság teljesítményében.

A civil szervezetek és a munkaadók sokféle véleményt fogalmaztak meg, abban azonban egyetértés látszik, hogy szükség van a megváltozott munkaképességűek álláshoz juttatására. A fejlett országokban 30-40 százalékuk dolgozik, Magyarországon ez az érték jóval 10 százalék alatt van.

A program során először felmérik az adott vállalkozás munkaköreit, létszámösszetételét, majd kiközvetítik a megfelelő megváltozott munkaképességű munkavállalót, akit egy speciálisan kiképzett szakember, úgynevezett rementor támogat a beilleszkedésben. A megváltozott munkaképesség sokaknak még ma is egyet jelent a kerekesszékkel élőkkel, miközben a súlyos cukorbetegek, az asztmások, vagy éppen a szívproblémákkal rendelkezők egy része is ebbe a kategóriába tartozik.

Forrás: IT Business Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.