Reklámadó: határidő jön


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A május 31-ig határidős, 2016-os évre vonatkozó reklámadó bevallásokat minden érintett cégnek el kell készíteni.


Csütörtök este kihirdetésre került a reklámadó törvény módosítása. A hatályba léptető rendelkezés alapján rövidtávon a legfontosabb részlet a reklámközzétevők számára, hogy a május 31-ig határidős, 2016-os évre vonatkozó reklámadó bevallásokat el kell mindenkinek készíteni. Azonban azok a vállalkozások, amelyek az év végi feltöltési kötelezettségüket nem a várható reklámadójuk 100%-ig teljesítették december 20-án, mától már nem kötelesek a különbözet megfizetésére.

 

A törvény szövege pontosan úgy fogalmaz, hogy a 2017. június 30-ig lezárult adóévekre bevallott, de még be nem fizetett adót nem is kell megfizetniük az érintett cégeknek. A korábban a reklámadó számlára megfizetett összegek  túlfizetésnek minősülnek és ezekről az összegekről 2017. július 1-jét követően az adó-visszatérítésre vonatkozó általános szabályok szerint lehet rendelkezni. 

A bejegyzés szerzője dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM Hungary adómenedzsere. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere. 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.