Részlegesen újraindult a termelés a győri Audiban Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Részlegesen újraindult a termelés kedden az Audi Hungaria Zrt. motorgyárában, a járműgyárban ezen a héten még nem dolgoznak – tájékoztatott a vállalat.

A gyárban egy hathengeres motor összeszerelő sora indult el mintegy száz emberrel egy műszakban. A cél a termelés lépcsőzetes felfuttatása. A tervek szerint a konszern működésével és a vevői igényekkel összehangoltan a hét utolsó napján egy további hathengeres motor összeszerelősor munkáját szeretnék elindítani, egyelőre szintén egy műszakban.

A járműgyár működése ezen a héten még szünetel, az elképzelések szerint a jövő hét második felében indul újra fokozatosan, szintén először egy műszakban.

Az Audi március 17-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt március 23-tól leáll a termelés a gyárban. A győri mellett az Audi AG ingostadti, neckarsulmi, brüsszeli és mexikói telephelyein is leállt a termelés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 17.

Fontos transzferár-kötelezettségek és határidők | A pénz beszél

Május 31-ig kell elkészíteniük a társasági adóbevallásukat a naptári éves adózóknak. Azon cégek esetében, amelyek kapcsolt ügyleteket is bonyolítottak az adóévben, transzferár-nyilvántartás készítési, valamint transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség is felmerülhet. Összefoglaljuk a legfontosabb teendőket.

2024. május 17.

Törvényi kötelezettség lett a fenntarthatóság: új jelentéstételi és beszámolási követelmények (2. rész)

Az Országgyűlés 2023. decemberében elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségről és fenntarthatósági átvilágítási kötelezettségről szóló törvényt, amelynek az érintett vállalkozásokra irányadó fenntarthatósági célú átvilágítási, valamint jelentéstételi és beszámolási kötelezettségeket megállapító rendelkezései már január 1-jétől hatályosak. A törvényt feldolgozó cikksorozatunk második részében a fenntarthatósági jelentéssel és az ESG beszámolóval foglalkozunk.

2024. május 16.

A transzferárazás rejtett csapdái

A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érdemes végigtekinteni, hogy mik azok a rejtett csapdák, amelyeket kerüljünk el a dokumentáció és az adatszolgáltatás elkészítésekor. Ebben van segítségünkre a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.