Ruhakamerákkal harcol a NAV a cigicsempészek ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Autóra és ruhákra szerelhető kamerákat vásárolt nemrégiben a NAV, hogy a keleti határszakaszt ellenőrző pénzügyőrök munkáját megkönnyítse – írja a Magyar Nemzet.


A kisméretű kamerákat elsősorban a keleti határok mentén tevékenykedő cigarettacsempészek elfogására használják majd a pénzügyőrök.

2014. június 17.: Karriermenedzsment tréning

Egy szervezet sikerének elengedhetetlen feltétele a kulcsemberek, kiemelkedő tehetségek megtartása és motiválása, ezért fontos, hogy olyan perspektívát nyújtson nekik a munkáltató, mely megtartóerővel bír. Emellett nem feledkezhetünk meg a megfelelő utánpótlás biztosításáról sem. Egy hatékonyan működő rendszer egyszerre igényli az egyéni karriervágyak és a vállalati érdekek összeegyeztetését.

Jöjjön el 2014. június 17-én szakmai konferenciánkra!

Helyszín: Wolters Kluwer Kft. Előadóterme, 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21-35.

Bővebb információk és jelentkezés itt

Suller Attila, a NAV szóvivője az újságnak elmondta: a hatósági eljárások rögzítése azért fontos, mert megkönnyíthetik a jogsértések bizonyítását. A kamerák segítségével  pénzügyőrök intézkedésének jogszerűsége is megítélhető a felvételek alapján – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 27.

Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság

 Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.

2023. szeptember 27.

Adóellenőrzés: adózói jogok és kötelezettségek (2. rész)

Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.