Sok cég feledkezik meg az adókedvezményről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kisgyermekes szülőt foglalkoztató munkavállalók gyakran nem veszi igénybe az őket megillető adókedvezményt – figyelmeztetett az NGM.


Akár évi 342 ezer forintnyi közterhet takaríthat meg az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat, a munkáltatók mégis mintegy 60 ezer érintett szülő után nem veszik igénybe az adókedvezményt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számításai szerint.

2016 első négy hónapjában 38 ezer kisgyermekes munkavállaló vett részt a Munkahelyvédelmi Akcióban, ami csak a jogosultak 40 százaléka.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában mindezt azzal indokolta, hogy a munkaadók gyakran nem tudnak a kedvezményről, a bérszámfejtők pedig – ha nem jelzik nekik – arról nem értesülnek, ki után lehet igénybe venni. Elmondta azt is, hogy a munkahelyvédelmi akció hatására, 2014-ben és 2015-ben 15 ezerrel nőtt a 6 évnél kisebb gyermekeket nevelő foglalkoztatottak száma.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az NGM közleményében emlékeztetett: anyasági ellátásban (gyes, gyed, gyet) részesülő vagy részesült szülőt alkalmazó vállalatoknak jelentős adókedvezmény jár. A foglalkoztatás első két évében 28 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 14 500 forintot spórolhatnak havonta. 

A kedvezmény igénybevételéhez csak egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére az ellátást folyósító szerv állít ki. Tekintettel arra, hogy az ellátás folyósításának megszűnését követő 45. hónapig (három-vagy többgyermekeseknél akár 5 évig) jár a kedvezmény, így nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is igénybe lehet venni a kedvezményt – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.