A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mára csaknem negyvenezer fizetési meghagyást bocsátottak ki a közjegyzők, akikhez június óta tartozik az eljárás – írja a Világgazdaság.
Eddig több mint 40 ezer fizetési meghagyás iránti kérelem érkezett a közjegyzőkhöz, akik 38 ezret már ki is bocsátottak. Beindult az úgynevezett csoportos kérelembenyújtás is, amellyel a nagy közüzemi szolgáltatók, illetve a követeléskezelő cégek élnek, így egyidejűleg több ezer beadványt fogadhat a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elektronikus rendszere – tudta meg a Világgazdaság Tóth Ádám elnöktől.
Még ritka az egymillió forintot meghaladó követelés. Általában 30–100 ezer forint közötti összegek miatt lépnek fel a jogosultak. Figyelmet érdemel, hogy viszonylag sokan érvényesítenek kisebb értékű, 5-10 ezer forintos követeléseket – mondta el Tóth Ádám. A tapasztalatok szerint az ilyen összegeket gyakorta „veszni hagyták” az érintettek, most az is inspirálhatja őket a fellépésre, hogy a korábbinál sokkal rövidebb idő alatt juthatnak hozzá a pénzükhöz – vélekedett.
Ismeretes: június elsejétől közjegyzői hatáskörbe került a fizetési meghagyásos eljárás. Így egyszerűbben, lényegében változatlan költségekkel, de gyorsabban érvényesíthetők a lejárt pénzkövetelések. A bíróságok ugyanakkor évi mintegy 600 ezer ügytől mentesülnek. A közjegyzők az elektronikus kérelmekre három nap alatt kibocsátják a fizetési meghagyást. A jogi személyek, ügyvédek, jogtanácsosok kizárólag elektronikus utat vehetnek igénybe a MOKK honlapján keresztül.
A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság Online-on olvasható.
Forrás: Világgazdaság Online
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!