Sors László: folytatódnak a fejlesztések a NAV-nál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén folytatódik az informatikai rendszerek fejlesztése, az okos megoldások bevezetése az adóhatóságnál. A következő időszak egyik fontos feladata a közérthetőbb kommunikáció bevezetése, valamint az adózás viselkedéstudományi megközelítésével is foglalkoznak a hatékonyság növelése érdekében – ismertette Sors László, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője csütörtökön, a hivatal évértékelő értekezletén, Budapesten. 

Mint elmondta, a NAV egyik stratégiai célja, hogy ügyfélközpontú eljárásokat vezessen be, a hivatal még inkább partnere legyen az adózóknak. A hivatal az adminisztráció csökkentésére, további online megoldások bevezetésére törekszik, aminek eszköze a digitalizáció. Stratégiai cél az is, hogy az adók jelenleginél is hatékonyabb beszedése mellett a hivatal belső működése is hatékonyabb legyen, amihez aktív humántőkére, folyamatosan megújuló szervezetre van szükség.

Kiemelte, hogy a tavalyi jogszabályváltozások új jogintézmények bevezetését tették lehetővé, köztük az adózói minősítést, a támogatói eljárást és a mentor programot, az utóbbiakat 11 300, illetve 110 ezer esetben alkalmazták. Az adminisztráció csökkentésére bevezették az online nyomtatványkezelő alkalmazást.

Az online számlarendszerben eddig 318 ezer gazdálkodó regisztrált, 14 millió adat érkezett be, az ingyenes számlázó programot 12 ezer felhasználó használja. Huszonkétezer étel- és italautomata szolgáltat naponta adatot a NAV-nak. A cégkapun január 1-jétől 110 ezren regisztráltak. Az ekáer rendszerben 13,5 millió bejelentés, az online pénztárgép rendszerben 27 milliárd rekord érkezett be.

Arról, hogyan sikerült a tavalyi 14 253 milliárd forintos bevételt elérni, elmondta, hogy a befizetést támogató intézkedéseket tettek, például több mint 1 millió elektronikus adózói értesítést küldtek ki. A behajtásban is új szemlélet érvényesült, az önkéntes teljesítést ösztönözték, és így is befolyt több mint 266 milliárd forint ebből a tevékenységből.

Az államtitkár egyebek mellett arról is beszélt, hogy nagy hangsúlyt fektettek a gazdasági szervezett bűnözés felszámolására, a bűnös úton megszerzett vagyon visszaszerzésére. A NAV munkatársai 6 ezer ügyben 77 milliárd forint elkövetési értéket derítettek fel. Az elkövetési érték 61 (2010-ben kevesebb mint 10) százalékát sikerült biztosítani. Ötvenegy szervezett bűnözési csoportot vontak ki a forgalomból, amelyek 2017-ben 14,5 milliárd forint, 2018-ban pedig 16,3 milliárd forint kárt okoztak volna, ha még egy évig tovább működhetnek.

Kitért arra is, hogy tavaly a költségvetési előirányzathoz képest 270 milliárd forinttal több bevételt sikerült a NAV-nak beszednie tavaly úgy, hogy a működése 235 milliárd forintba került. Az idei 15 317,7 milliárd forintos bevételi előirányzatot komoly kihívásnak nevezte. A 235 milliárd forintos működési költségből 40 milliárdot fordítottak fejlesztésekre, tavaly a gépjárműpark közel felét sikerült lecserélni. A legnagyobb volumenű beszerzés informatikai fejlesztésekhez kapcsolódott. A kiemelt projekteket részben hazai, részben uniós forrásból finanszírozzák.

Arról is beszélt a NAV vezetője, hogy míg 2011-ben több mint 23 ezren dolgoztak a szervezetnél, jelenleg 18 894 a betöltött létszám, tavaly 641-gyel csökkent. Mint hangsúlyozta, a meglévő létszámmal nagyon hatékonyan kell gazdálkodni a megnövekedett feladatok végrehajtásához, ezért hangsúlyt kell fektetni a képzésekre. A NAV vezetője szerint nagyon fontos az életpályamodell szinten tartása is, hogy a meglévő értékes munkaerőt meg tudják tartani.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).