Számos lehetőséget kínálnak a vállalkozásoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elindult a pályázati szezon, a mikro-, és kisvállalkozások az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) vállalkozásfejlesztési programjából szerezhetnek pénzt többek között az elavult géppark fejlesztésére, telephelybővítésre, új alkalmazottak felvételére, vagy termék, illetve szolgáltatás korszerűsítésére. Március elsejétől lehet beadni pályázatokat az ÚSZT keretében vállalkozásfejlesztésre, kutatás-fejlesztésre, az üzleti környezet javítására. Bizonyos kiírásokon kizárólag mikro- és kisvállalkozások indulhatnak.

A mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiíráson csekély, 10 százalékos önerővel, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhet vissza nem térítendő támogatást az érintett kör, és e mellé a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló mikrohitelt is biztosítanak. A kombinált támogatást tárgyi eszköz beszerzésre, infrastrukturális és ingatlan-beruházásra, vagy vásárlásra, valamint információs technológia-fejlesztésre (hardver, illetve szoftver vásárlására) lehet igényelni a pályázat keretében. Fontos kitétel, hogy akkor bírálják el pozitívan a pályázatot, ha a pályázó a vissza nem térítendő támogatásra és a kedvezményes hitelre is jogosultságot szerez.

A mikrohitelről a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. közvetítőitől, a Magyar Záloghitel Zrt., a Kelet Gazdaságélénkítő Zrt., és a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványtól lehet információt szerezni. Mikrovállalkozásnak minősül az a cég, amely tíznél kevesebb személyt foglalkoztat, továbbá éves árbevétele és/vagy éves mérlegfőösszegének értéke nem haladja meg a 2 millió eurót.

Mennyit lehet felvenni?

A vissza nem térítendő támogatás összege 1-4 millió forint lehet, míg a hitelé 1-8 millió. Korlátot jelent a megvalósítandó projekt értéke, amelynek tíz százalékát saját forrásból a pályázónak kell biztosítania. A vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb a projektérték 45 százaléka, míg a mikrohitelé legfeljebb a 60 százaléka lehet, és a támogatás összege nem haladhatja meg a hitelét.

Egy tízmillió forintos projekt esetén például egymillió forint saját erő mellett 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 6 millió forint mikrohitelt lehet felvenni.

A támogatásért cserébe a pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését közvetlenül követő 2 üzleti évben a személyi jellegű ráfordításainak összege eléri az elnyert vissza nem térítendő támogatás felét.

További részletek a HírTv Online Gazdaság rovatában.

Forrás: Hír TV


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.