Számvitel, adó: magyarázzuk a változásokat (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Adó kódex idei első száma a számviteli törvény friss módosításait és a legutóbbi adótörvény-változásokat ismerteti, értelmezi. Az Adó kódex 2017/1-es számát itt vásárolhatja meg.


A számviteli törvényt tavaly két alkalommal módosította a Parlament. Elsőként a nyáron elfogadott adócsomag keretében, majd a novemberben megszavazott év végi adómódosításokkal együtt. Az Adó kódex legfrissebb számában e változásokat ismerteti, illetve felsorolja a 2016 decemberében módosított, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeleteket is.

A kormány, valamint a munkáltatók és a munkavállalók képviselői 2016. november 22-én megállapodást írtak alá a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a minimálbér, a garantált bérminimum és a reálbérek emeléséről, valamint a munkáltatói terhek csökkentéséről (VKF Megállapodás). A hat évre szóló megállapodás törvényi szintű szabályozást igénylő elemeit és az azokból következő egyéb szükséges módosításokat az egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2016. évi LXXXII. törvény iktatta be az egyes adótörvényekbe. Ezeket szintén ismerteti, értelmezi az Adó kódex.

Az Adó kódex 2017/1-es számát itt vásárolhatja meg.

 

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.