Százezerrel többen tartoznak a NAV-nak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Félmillió cég és 1,2 millió magánember tartozik a NAV-nak. A hatóság három hónap alatt 400 ezer végrehajtási intézkedést kezdeményezett – írja a Magyar Nemzet.


Március végén megközelítőleg kétezermilliárd forintnyi köztartozást tartott számon az adóhivatal. Az adósok között félmillió cég és 1,2 millió magánszemély szerepelt – az adóval elmaradó polgárok tábora egy év alatt közel százezerrel nőtt. A hiányzó összegek behajtásáért a hatóság az első három hónapban négyszázezer végrehajtási intézkedést foganatosított – olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A hivatal az első negyedévben 280 ezer esetben próbálta meg leemelni az adósok bankszámlájáról tartozásukat; közel negyvenezer alkalommal sikertelen volt az inkasszó, tizenhatezer esetben az érintettnek nem volt legális munkabére, jövedelme, amelynek egy részét elvonhatták volna.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.