Szegedi áfacsaló bűnszervezetet kapcsoltak le


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elrendelte nyolc ember letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság, mert a gyanú szerint egy szegedi bűnszervezet tagjaiként öt éven keresztül, fiktív számlázással több mint negyedmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek – közölte a Kecskeméti Törvényszék.

A megalapozott gyanú szerint az érintettek 2013 és 2017 között olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek az volt a célja, hogy egy szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaság kijátssza az áfafizetési kötelezettségét. Ennek érdekében az egyik szegedi férfihez köthető cég hamis számlákat fogadott be olyan cégektől, amelyeket kizárólag fiktív számlák kiállítására alapítottak, szórólapterjesztést nem is végeztek. Ezek a cégek olyan alvállalkozókat vontak be, akik vagy nem tettek áfabevallást vagy a bevallott adót nem fizették meg. A bűncselekményt megvalósító tevékenység leplezésére a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után maradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez.

A bűnszervezet tagjainak letartóztatását indítványozó Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azt közölte, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint a költségvetést érő vagyoni hátrány meghaladja a 250 millió forintot, és a bűnszervezet tetején álló cég vezetőjének másik, építőipari tevékenységgel foglalkozó cége is fogadott be fiktív számlákat, mintegy hárommillió forint adótartammal.

A főügyészség a gyanúsítottak letartóztatását szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye – és ténye – miatt indítványozta. A bűnszervezet egyes tagjai ugyanis, miután tudomást szereztek az eljárásról, bizonyítékokat próbáltak meg eltüntetni, volt, akit vallomása megváltoztatására próbáltak rábírni, és terhelő adatokat tartalmazó adathordozót akartak hamis nyilatkozattal a bizonyítékok köréből kivonni – közölték.

A Kecskeméti Járásbíróság a bűnszervezet működtetésével gyanúsított hét férfi letartóztatását a jelenlétük biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében rendelte el, közülük két büntetett előéletű gyanúsított esetében pedig a bűnismétlés veszélyét is megállapította. Egy ember letartóztatását pedig – mivel őt nem gyanúsítják azzal, hogy részt vett a bűnszervezet működtetésében – a konspiráció és a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelte el.

A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsítottak és a védők fellebbeztek ellene.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint, a gyanúsítottakat kedden, egy összehangolt akcióban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád-Csanád Megyei Vizsgálati Osztálya a megyei főügyészség által irányított nyomozásban állította elő.

Az Origo kedden azt írta, hogy több száz millió forintos áfacsalás gyanújával őrizetbe vette a NAV Joób Mártont, az Összefogás Szegedért Egyesület egyik önkormányzati képviselőjét, aki család- és szociálpolitikáért, valamint sportért felelős tanácsnok, és a 2018-as választáson az MSZP és a Párbeszéd közös országgyűlési képviselőjelöltje volt Csongrád megye 2-es körzetében. A szegedi önkormányzat szintén kedden azt közölte, hogy megdöbbenve értesültek Joób Márton ügyéről, amelyről semmilyen ismeretük nem volt, és annak „semmi köze nincs a képviselői munkájához”. Közleményükben hozzátették: remélik, hogy „a vállalkozói tevékenységével kapcsolatos hír nem igaz, és tisztázza magát a vádak alól”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).