Szépen hozott az élelmiszerlánc-felügyeleti díj


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavalyi bevétel 11 milliárd forint, jelenleg azonban- az uniós vizsgálat lezárultáig – nem kell fizetni.


A tavaly befolyt élelmiszerlánc-felügyeleti díj összege 10,979 milliárd forint volt; ebből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által koordinált fejlesztésre fordítandó összeg 1,097 milliárd forintot tett ki; a Nébih működési kiadásokra fordítható bevétele 3,952 milliárd forint volt.

Ezeket az adatokat Az élelmiszerlánc-biztonságról és a felügyeleti díj felhasználásáról szóló – Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által jegyzett – jelentésben tették közzé. 

A megyei kormányhivatalok megosztott bevétele összesen 5,928 milliárd forint volt, ebből 2014-ben átutaltak  és a főkönyvben elszámoltak 4,548 milliárd forintot.

Jelenleg egyelőre azonban nem kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetni, tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság a vizsgálat idejére felfüggesztette a progresszívan sávos felügyeleti díj alkalmazását. Az Európai Bizottság ugyanis hivatalos, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított az élelmiszerláncok által fizetendő felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás miatt annak kiderítésére, hogy a két intézkedés összhangban áll-e az unió állami támogatásra vonatkozó szabályaival.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek