Szerdáig lehet bevallani és befizetni az szja-t


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Május 20-ig, szerdáig lehet bevallani és befizetni a személyi jövedelemadót (szja), és addig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is közel 4,5 millió bevallást vár, amelyből május 10-ig 1,727 millió érkezett meg, nagyjából annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban (1,693 millió).


Érdemes használni a NAV honlapján elérhető általános nyomtatványkitöltő programot, mert nemcsak segít a lehető legkevesebb hibával kitölteni a bevallást, hanem bizonyos adatokat elegendő egyszer beírni és a program önállóan számol. A hibák közül a program pirossal jelöli a bevallás tartalmi hibáját, sárgával az összefüggésekre hívja fel a figyelmet, a kék pedig olyan súlyos hibát mutat, amellyel a bevallás érvénytelen. A többség egyébként az eddigi adatok szerint a számítógépes megoldást választotta, mindössze 240 ezren maradtak a hagyományos kézi kitöltésnél. A „söralátét-bevallást” idén eddig 26 ezernél is többen töltötték ki.

Május 20-a nemcsak a bevallás benyújtásának, hanem a személyi jövedelemadó megfizetésének is a határideje. A bevallási nyomtatványon a részletfizetés lehetősége is választható – 150 ezer forintig 6 havi részlet kérhető -, ilyenkor az első részletet kell május 20-áig megfizetni. Az adó átutalással és csekken is befizethető, az ügyfélszolgálatokon pedig bankkártyát is használhatnak az adózók. Utaláskor az adóazonosítót kell beírni a közlemény rovatba.

Akinek visszaigényelhető adója van, a bevallás főlapján kell jeleznie, ha visszakéri az adót, és ez esetben meg kell adni az utaláshoz szükséges bankszámlaszámot vagy postai címet is. Ha az szja-bevallás hibátlan, a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül visszafizeti az összeget.

Az szja 1+1 százalékáról is május 20-ig lehet rendelkezni, a támogatható szervezetek megtalálhatók a NAV honlapján. Az adózók tavaly mindössze a 23,2 milliárd forintos elvi keret 52,2 százalékát ajánlották fel.  A „bennragadó” összeg az idei évtől a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, amelyből pályázatokon keresztül igényelhetnek támogatást a civil szervezetek.

A személyijövedelemadó-bevallás május 20-i határidejéig a NAV központi ügyfélszolgálatai rendkívüli nyitva tartással várják az adózókat. Az szja-bevalláshoz szükséges információkról a NAV általános tájékoztató rendszerében is érdeklődhetnek az ügyfelek a 06-40/42-42-42-es számon. A hívásokat szintén a szokásosnál hosszabb nyitva tartással várják, hétfőtől szerdáig 8.30 és 18.00 óra között.

(Forrás: MTI)

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

A csomag tartalma:

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.